Sándorfalva

Idén is nyert Sándorfalva a Virágos Magyarország versenyen

Szeptember 6-án, péntek este a bajai Újbor Fesztiválon adták át a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny dél-alföldi régiójában résztvevő településeknek az elismeréseket.

Az eredményhirdetésen Csongrád megyéből induló 8 település közül 4-et díjaztak. Sándorfalva a Szervezői Bizottság díját nyerte el. A díjat Búza Katalin alpolgármester vette át.

Sándorfalva a versenyben már a 4. elismerést kapta. Korábban 2016-ban és 2017-ben oklevelet, 2018-ban pedig az Arany Rózsa díjat ítélték meg a településnek.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Aláírásokkal került közelebb Sándorfalva a felújított kerékpárúthoz

Szabó Viktor

Példamutatásból jeles: Sándorfalva is segíti a rendőrök munkáját

Szabó Viktor

Robbanások Sándorfalva térségében!

Szabó Viktor

Tragédia kedd reggel! Halálos közlekedési baleset történt Sándorfalva külterületén

Szabó Viktor

Robbanásokra ébredhetnek a sándorfalviak

Szabó Viktor

Rollert lopott Sándorfalván, elfogták

tk_arpad

Befejeződött a „Nádastó Szabadidőpark II. ütemű fejlesztése” című projekt

tk_arpad

Svéd nagydíjon vehet részt a sándorfalvi motoros fiú

tk_arpad

Petőfi dombormű helyszínére várnak javaslatokat Sándorfalván

tk_arpad

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább