Szentes

Szent István napi ünnepség Szentesen

Augusztus 20-án kihagyhatatlan a kenyéráldás. A frissen sütött, nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret megszentelik, felszeletelik, végül darabokra vágva szétosztják. Szentesen, az új kenyér megszentelésére rendezett ünnepségen beszédet mondott Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, és Dr. Demeter Attila Szentes város alpolgármestere. Vajas Petra, a Felsőpárti Református Templom segédlelkésze és Zsadányi József a Jézus Szíve Plébánia plébánosa megáldotta az új kenyeret. A korábbi évek szokásaival ellentétben idén Szentesen is a Himnusszal kezdődött az ünnepi megemlékezés, és az új kenyérre nemzeti színű szalag került. A nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret Farkas Sándor szegte meg. Gémes László, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje fonott kaláccsal kedveskedett a szentesieknek.

Fotó forrás: Facebook/Szentesi Mozaik



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Nyári „ajándék” a szentesieknek: újabb helyen kell fizetni a parkolásért

cs3-szerkeszto

Hol vannak a határok? – egy országgyűlési képviselő és a gyerekek között 

cs3-szerkeszto

Címvédés: idén is a szentesi Terney Béla Kollégium csapata nyerte a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőt

cs3-szerkeszto

Mutatjuk a Múzeumok Éjszakája szentesi programját!

cs3-szerkeszto