Tech

Magyarország rendezi 2023-ban a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát

Magyarország rendezi meg 2023-ban Szegeden a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (International Olympiad in Informatics), miután a Digitális Jólét Program, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szegedi Tudományegyetem közös pályázatát ítélte legjobbnak a döntőbizottság – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia az egyik legrangosabb tudományos diákverseny, 1989-ben rendezték meg első alkalommal. Az esemény mára világméretűvé vált, amelyen mintegy 80 ország vesz részt rendszeresen, egy ország maximum 4 versenyzőt indíthat. Az idén Bakuban megrendezett versenyen a magyar diákok kiváló eredményeket értek el. Tóth Balázs, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanulója, aki korábban a közép-európai olimpián az abszolút első helyen végzett, ezúttal aranyérmet szerzett.

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia magyarországi rendezésének külön apropóját adja, hogy 2023-ban lesz a modern számítógép atyja, Neumann János matematikus születésének 120. évfordulója. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) határozott célja, hogy a munkaerőpiaci igényekhez igazodva egyre több fiatal kezdje meg tanulmányait, és szerezzen diplomát informatikai felsőoktatási képzésekben, hosszú távon pedig, egyre többen helyezkedjenek el a digitális szakmákban – írja az ITM közleményben.

FORRÁS: IOI 2019



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megbolondult a Facebook, akaratlanul is ismerősnek jelölt másokat

Szabó Viktor

Elon Musk: a Twitter irányítása “fájdalmas”

cs3_admin

Csökkentek a PC-kiszállítások a világon az első negyedévben

cs3_admin

Megjelent a ChatGPT-4

cs3_admin

Mobil elektromosgépjármű-töltőállomást mutattak be

cs3_admin

Látványos bolygóegyüttállás lesz a jövő héten

tk_arpad

2,1 millió forintos cuki új villanyautó a Magyarországon is jelen lévő kínai gyártótól

Pászti Dániel

Vége a Netflix jelszómegosztásának?

cs3_admin

Mérföldkőhöz ért a SpaceX műholdas internete

cs3_admin