Vélemény

Georg Spöttle: Szociális(ta) ignorancia

Elgondolkodtam a régi rendszer híveinek ignoranciáján. Most, hogy a kampányhangulat már kézzelfogható, a levegőben ott van az izgalom, a várakozás mégis találkozom olyan emberekkel akik kevély arccal mennek el a kampány standok és a politikai rendezvények mellett.
Mintha valóban egy dobozt borítottak volna magukra, hogy kizárjanak minden impulzust, még azt is, ami jó.
Gyes a nagyszülőknek: nincs még egy ország a világon, ahol ezt Magyarországon kívül megtalálhatjuk. Mennyire király, hogy a nagyszülő otthon maradhat unokázni és azt az állam anyagilag támogatja. Érdekes mód a baloldali nagyikat ez hidegen hagyja. Pedig nem hinném, hogy kevésbé szeretik az unokájukat, mint mi. Csak itt is bekapcsol, a semmi nem kell a Fidesztől program.
Autótámogatás a nagycsaládosoknak: nem kell életveszélyes, Németországból behozott, leharcolt autóval vinni a gyerkőcöket, hanem vadi új, biztonságos járgánnyal utazhat a család, amelyben van hely a biztonsági gyermeküléseknek. Csak ugye ez is made in Fidesz, szóval nem jó.
Babaváró támogatás: milyen remek, hogy ki lehet alakítani egy gyermekszobát, meg lehet venni a kiságytól kezdve a babkocsiig mindent és a csöppség már szép környezetbe érkezik. “Ez is biztos az Orbán trükkje, nem kell”, mondják fintorogva az ignoránsok.
Adómentesség az édesanyának a negyedik gyermektől, ráadásul egész életében: gondoljunk csak bele, mennyi pénz marad a családi kasszában éves szinten.
Ingyenes tankönyvek: Amerikában a gyermek születésekor elkezdenek spórolni, mert olyan drága a suli, a tankönyvek a tandíj komoly érvágás a családoknak. Itt ingyenes, ám itt is a bezzeg régen, vagy a bezzeg nyugaton-t hallhatjuk.
Az sem érdekli a dobozba zártakat, hogy elmegy az unoka a városból, mert nincs főiskola/egyetem és nincsen jó munkahely. Persze nem az őskövület szocialista városvezetés a hibás, de nem ám, “Mészáros Lőrinc elvitte a pénzt” suttogják. Egyszerűen nem kell a haladás, inkább szenvednek ők is csak ne keljen beismerni, hogy jó az irány. Le kell dobni a dobozt és rá kell mosolyogni a világra és elfogadni a fejlődést. Ahogy az egyik kedvenc rajzomon Micimackó így szól Malackához: “Ne fordulj mindig hátra Malacka, nem arra megyünk.”
Szóval előre a fejlődésért, előre a Nemzetért!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megtudtam, hogy már a Partizánt is jól fizeti a Tóni

cs3_szerk2

Schiffer lerántotta a leplet Magyar Péter trükkjéről

cs3_szerk2

Moderari: Eltalálta?

cs3_szerk2

Kétfrontos háborúra kényszerül a deep state: Orbán felmorzsolhatja a magyarországi hálózatot

cs3_szerk2

Mindegy ki van ott, csak köpködhessük

cs3_szerk2

Szentesi Mi Hazánk: Szentes nem felejt, és nem adja fel!

cs3_szerk2

Mire kell vigyáznia a Fidesznek?

cs3_szerk2

Moderari: Így megy ez

cs3_szerk2

Miért tömik a polgármester zsebét a baloldali képviselők? 

cs3_szerk2