Belföld

Egyházi épületek energetikai korszerűsítésére lehet pályázni októbertől

Egyházi épületek energetikai fejlesztésére lehet pályázni októbertől, a keretösszeg 10 milliárd forint – jelentette be szerdai, tihanyi sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.

Schanda Tamás elmondta, hogy a közfeladat ellátásban részt vevő egyházi épületek újulhatnak meg, a megpályázható összeg 50 millió és 300 millió között van. Hozzátette: a cél az épületek hőtechnikai adottságainak fejlesztése, valamint az intézmények fűtési, hűtési rendszerének korszerűsítése. A kérelmeket október 1-7 között lehet benyújtani.
    A kormány a pályázat révén támogatja az egyházakat, hiszen a korszerűsítésnek köszönhetően csökken az intézmények fenntartási költsége. Ezen felül pedig környezetvédelmi, teremtésvédelmi szempontból is jelentős beruházások történnek majd – tette hozzá.
    Schanda Tamás elmondta azt is, hogy a Széchenyi 2020 program keretében eddig 150 pályázatot hirdettek meg egyházak számára is, energetikai fejlesztésre 26 felhívást tettek közzé 600 milliárd forint értékben.
    A pályázat akár 100 százalékos intenzitású is lehet, az első beadási szakaszt pedig továbbiak követhetik majd – fűzte hozzá.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Történelmi jelentőségű meghívást kapott Orbán Viktor Donald Trumptól

cs3-szerkeszto

A kormány célja világos: aktív, egészséges fiatalokkal erősebb jövőt építeni Magyarországon + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Kocsis Máté: Orbán Viktor szembe mer szállni az őrült brüsszeli ötletekkel

cs3-szerkeszto

Figyeljetek egymásra! Vasárnap estétől extrém hideg várható!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Ha mi nyerjük a választást, marad a béke

cs3-szerkeszto

Dobrev Klára Szentesen: 10%-os választási eredménnyel lennék elégedett

cs3-szerkeszto

A Munkáspárt a Szolidaritás Pártjával készül a 2026-os választásra

cs3-szerkeszto

Vasárnapig enyhül az időjárás, utána ismét hűlni fog a levegő

cs3-szerkeszto

Magyar Péter és a dubajozás – meglepő dolgot árult el Lázár János a baloldal vezéréről

cs3-szerkeszto