Csongrád

250 éves a csongrádi Nagyboldogasszony Templom

Az 1769-ben felszentelt csongrádi Nagyboldogasszony Templom idén ünnepli 250 éves születésnapját. Ez minden csongrádi embernek ünnep, hiszen ez a város egyik legszebb épülete.

Két és fél évszázada a csongrádiak itt imádkoznak, dicsőítik az Istent, itt keresztelkednek, házasodnak, itt mondatnak misét családjukért, elhunytjaikért. 

2019 folyamán több program is kapcsolódott már ehhez a jubileumhoz, most viszont a Nagyboldogasszony ünnepének közeledtével eljött a központi ünnepségsorozat ideje. Az elkövetkezendő két vasárnap két püspök is ellátogat és misét mond az ünnep alkalmával.

Az alábbit plakáton a részletek megtalálhatók!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto