Belföld

Egyre több támogatást kapnak a családok az iskolakezdéshez

Family preparing for moving

Egyre több támogatást és segítséget kapnak a családok az iskolakezdéshez – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Elsőtől kilencedik évfolyamig ingyenes tankönyvet kapnak a diákok, ami gyerekenként 10-12 ezer forint megtakarítást jelent. A szeptemberi családtámogatásokat is korábban, augusztus végén kapják meg a családok. Ezek mellett a helyi önkormányzat gyerekvédelmi kedvezménnyel támogatja a családokat, a munkáltatók pedig cafateria formájában segítenek az iskolakezdésben – sorolta.
    Beszélt arról is, hogy a NOE augusztus 1-jén egy áruházlánccal közösen tanszergyűjtési akciót indított. Az adományokat szeptember elejéig várják a gyűjtésben részt vevő – a noe.hu honlapon megtalálható – huszonnégy áruház kijelölt gyűjtőhelyén. Tavaly az akció révén ezer családnak nyújtottak segítséget az iskolakezdéshez – ismertette.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto

Ennek nem örülnek az autósok: kilőtt a dízel ára

cs3-szerkeszto

Döbbenet: titokban elvette a közszolgálatban dolgozóktól az egy millió forintos lakástámogatást a Tisza-kormány

cs3-szerkeszto