Vélemény

Georg Spöttle: Majd pont az én szavazatom számít…

Gyakran hallom ezt fiataloktól, amikor rákérdezek, hogy elmennek-e voksolni. Erre a mondatra mindig azt felelem, hogyha mondjuk párezer ember így gondolkodik, akkor lehet, hogy pont számodra alakul negatívan az eredmény és nem az a párt győz, akivel amúgy szimpatizálsz. Volt, hogy a fiatal lány erre azt felelte, hogy akkor elmegy az országból. Nagyszerű, és hova. Londonba egy tömegszállásra 7-8 másik magyarral és fizet majd 500 fontot egy szobáért? Több ismerősöm választotta már ezt az utat és legtöbbje haza is jött mert nem érezte magát komfortosan egy no go zónában.
Mennyivel egyszerűbb átgondolni a politikát, hogy mit szeretnék a saját városomban vagy kerületemben és azt ki is mondani. Ha elég agilis a képviselő meg a polgármester akkor az meg is valósul. Ezért is fontos, hogy a fiatalok részt vegyenek a kommunális politikában, mert az ő jövőjük a tét. Nyafogásból és telefonnyomkodásból nem lesz jó suli, jólfizető munkahely, koncertek, rendezvények és minden, amit pont ők szeretnének.
Klassz lenne, ha minél több fiatal eljönne utcai fórumokra vagy a standokhoz és beszélne velünk, hogy ők milyen Szentest álmodnak meg. Mert igazából nekik építjük és fejlesztjük majd a várost. Tudnunk kellene, hogy milyen fősulit vagy egyetemi kart szeretnének itt. Lenne egy csomó kérdésem és szeretnék sok választ rá. Próbálja mindenki motiválni fiatalabb családtagjait, hogy jöjjenek el a rendezvényeinkre és politizáljanak velünk. Ha szavaznak, akkor ők döntenek a jövőről, ezt kell megérteniük.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Moderari: A választások után egyetlen dolog tud megváltozni: az a képesség, hogy Magyarország hogyan lesz képes ebben a veszélyes világban megvédeni a saját és állampolgárai érdekeit

cs3-szerkeszto

Egy tiszás aktivista lerántotta a leplet Bárkányi Bence sötét múltjáról

cs3-szerkeszto

Moderari: Hősök nélkül (?) II.

cs3-szerkeszto

Szarka Antal: megfúrták azt, hogy Szentesnek tiszás jelöltje legyen!

cs3-szerkeszto

Moderari: a TISZA párt már nem csak a képviselőjelöltek ellen folytat erőszakos lejárató kampányt, hanem az egyszerű választópolgárok ellen is

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto

Moderari: Hogy kezdődnek a háborúk?

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Elég volt a hazugságokból, a megalázó posztokból, az arc nélküli gyalázkodásokból!

cs3-szerkeszto