Belföld

Emelt fizetést kapnak a védőnők

A védőnők társadalmi megbecsülését jelzi, hogy júliustól az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, és ezáltal magasabb bért kapnak – közölte az egészségügyért felelős államtitkár pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Horváth Ildikó azt mondta, a védőnői munka egészségügyi tevékenység, ezért megbecsültségben és besorolásban is oda kell, hogy tartozzon.
    A szakdolgozói bértáblába kerülés másik fontos eleme, hogy 2022-ig fokozatosan emelkedik majd a védőnők bére – tette hozzá.
    Az államtitkár az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, a védőnői az egyik legfantasztikusabb foglalkozás, mert jelen lehetnek az élet kezdetén, segíthetik a családokat, és részt vehetnek az örömükben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto

Ennek nem örülnek az autósok: kilőtt a dízel ára

cs3-szerkeszto

Döbbenet: titokban elvette a közszolgálatban dolgozóktól az egy millió forintos lakástámogatást a Tisza-kormány

cs3-szerkeszto