Szentes

Közösségi tér fejlesztése Magyartésen

Kovács János, Szentes, 2. körzet önkormányzati képviselőjének közösségépítő munkáját nagyszerűen bemutatja, hogy a napokban Magyartés lakosainak pingpongasztalt és villanytűzhelyet adományozott, melyeket a közösségi térben helyeztek el. A villanytűzhely a közösségi konyhában került elhelyezésre, és a tervek szerint a családi-, és közösségi programokon fogják azt használni. A pingpongasztalt is felállították, és nemcsak a gyermekek, de a felnőttek is nagy örömmel fogadták az új játékeszközt, és azóta “nagy csatákat” rendeznek a közösségi térben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto