Belföld

Tusványos – Orbán: az illiberális politika értelme a keresztény szabadság

Orbán Viktor szerint az illiberális politika értelme nem más, mint a keresztény szabadság. 

    A miniszterelnök a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében szervezett szombati fórumon kijelentette: “a keresztény szabadságért dolgozó politika arra törekszik, hogy megvédjen mindent, amit a liberálisok elhanyagolnak, elfelejtenek és megvetnek”.
    Kijelentette: “az előttünk álló 15 évet azzal fogjuk eltölteni, az lesz a nemzedéki küldetésünk, hogy szembeforduljunk a liberális korszellemmel, és a liberális internacionalizmussal”. Megjegyezte: “a pálya ugyan feléjük lejt, de a mi oldalunkon van az, amit szépnek, szabadnak és igazságosnak lehet mondani, és keresztény szabadságként foglalhatunk össze”.

 A magyar miniszterelnök előadásában rámutatott: az a tétel, hogy minden demokrácia szükségszerűen liberális és a kereszténydemokráciának liberálisnak kell lennie, egész egyszerűen nem igaz.
    Hozzátette: a liberális demokrácia addig volt életképes, amíg a keresztény alapjait el nem hagyta. Addig, amíg a személyes szabadságot és a tulajdont védte jótékony hatással volt az emberiségre. Ugyanakkor amikor elkezdte felszámolni azokat a kötelékeket, amelyek az embert a valósághoz élethez kötik, megkérdőjelezte a nemi identitást, leértékelte a vallási identitást, fölöslegesnek minősítette a nemzeti kötődést, tartalma radikálisan megváltozott – fejtette ki a miniszterelnök, aki kiemelte: a mögöttük hagyott 20, 30 évnek Európában ez a korszelleme.  
    Orbán Viktor beszélt arról is, hogy amikor támadják, kritizálják őket a liberális demokrácia hívei, akkor nem vitatkoznak, hanem a gyűlölet szól a bírálókból. 

Forrás: MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lannert Judit ellen tüntetnek ma a diákok, elegük lett a megszegett ígéretekből

cs3-szerkeszto

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto