Belföld

Dömötör Csaba: nagy vitákra számít a kormány az EU-ban

Nagy vitákra számít a kormány az EU-ban – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

    Dömötör Csaba úgy fogalmazott: a vitákban “az ideológiai indíttatású politikai boszorkányüldözés” sem kizárt, de – tette hozzá – Magyarország jó biztosjelöltet állított Trócsányi László személyében. Az uniós támogatás pedig nem könyöradomány, hanem kompenzáció a nemzetállami piacok megnyitásáért – mondta.
    Hangsúlyozta: az ország érdeke, hogy az EU fellépjen a bevándorlás ellen, megvédje Európa keresztény alapjait és megadja az illő tiszteletet a kelet-európai tagállamoknak. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a magyar ellenzéki pártok az Európai Parlamentben a szakbizottsági vezető tisztségek betöltésénél magyar jelöltek megválasztása ellen kampányoltak.
    Dömötör Csaba megjegyezte: azzal, hogy Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökévé választották, javult a magyar érdekeknek megfelelő európai politika esélye.
    A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár azt emelte ki, hogy egyetlen pártcsaládnak sincs többsége az Európai Parlamentben, most folyik a többség kialakítása, ennek része a tisztségviselők megválasztása. Magyarország számára a legfontosabb a biztonság, a migráció megállítása, a keresztény alapok, és a nemzetállamok tisztelete.

Forrás: MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Jakab István: Magyarországnak joga van a magyar emberek egészségét védeni

Szabó Viktor

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar kormány elkötelezett a klíma- és természetvédelem tekintetében

Szabó Viktor

Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti

Szabó Viktor