Belföld

Kedvezőbbek lettek a közjegyzői díjak

Senior Adult Stamp Contract Concept

A nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat is kedvezően érinti a július elsején hatályba lépett új közjegyzői díjrendelet, egyes eljárásokért a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy harminc százalékát kell megfizetni.

A legfontosabb változás – a Magyar Országos Közjegyzői Kamara korábbi közlése szerint -, hogy a közjegyzői okirat szokásos munkadíjának mindössze 30 százalékát kell megfizetniük azoknak, akik július 1-jét követően lakáscélú jelzáloghitelhez a bank által megkövetelt, egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesznek.
    A kedvezmény érvényesítéséhez a közjegyző rendelkezésére kell bocsátani az okirat írásbeli tervezetét szerkeszthető formában – ezt tipikusan a hitelintézet készíti -, és fontos, hogy a közjegyzőnek ne kelljen benne érdemi tartalmi változtatást végeznie. A közjegyzői díj még alacsonyabb lehet, ha a hitelintézet minél rövidebbre fogja a kötelezettségvállaló nyilatkozat tervezetének szövegét, ha elektronikusan is elfogadja a közjegyzői okirat hiteles kiadmányát, valamint ha az okiratot a közjegyző irodájában írják alá.
    Az új lakások építéséhez és vásárlásához igénybe vehető, államilag támogatott lakáscélú hiteleknél – például a családi otthonteremtési kedvezményhez kapcsolódó lakáshitel esetén – lesz a legkedvezőbb a közjegyző díja, amely ebben az esetben a szokásos díj harminc százalékát sem éri el.
    A nyugdíjkorhatárt betöltőknek a közjegyzői munkadíj háromnegyedét kell fizetniük a tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződéseik közjegyzői okiratba foglalásáért. A díjat pedig a felére kell csökkenteni, ha az okirat írásra vagy olvasásra képtelen embernek készül, valamint ha a közjegyző kórházban fekvő betegnek készít végintézkedést vagy meghatalmazást.
    A nagycsaládosoknak – amennyiben közjegyzővel készíttetik az ingatlan-adásvételi szerződést – a szokásos munkadíj háromnegyedét, az első lakásukat vásárló 35 év alatti fiataloknak pedig – ha a lakás értéke nem haladja meg az illetéktörvény szerinti értéket – a szerződés elkészítéséért járó munkadíj felét kell kifizetniük.
    A közjegyzői munkadíj mértéke – ha az eljárás ügyértéke megállapítható – 200 millió forintig valamennyi ügyértéksávban szerződések esetén 4500 forinttal, nem peres eljárások esetén pedig 2250 forinttal emelkedik. Ha az ügyérték nem állapítható meg, a munkadíjat órabérben kell számítani: az egy óráért felszámítandó munkadíj 5500 forintra nő.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Agrárminisztérium: folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

Szabó Viktor

Nagy Márton: fenntartható a magyar gazdaság 4 százalék körüli növekedése

Szabó Viktor

Makó fejlődik: Orbán Viktor adta át a termálfürdő új szárnyát

Szabó Viktor

A DK árnyékminiszterelnöke ellen tett büntető feljelentést Pölöskei Gáborné

Szabó Viktor

Életre kelnek a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Varga Mihály: a magyar gazdaság jövőre ismét az uniós rangsor élmezőnyében lehet

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik

Szabó Viktor

A köztársasági elnök kiírta a választások időpontját

Szabó Viktor

Németh Szilárd: februárban is a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és a földgázt Európában

Szabó Viktor