Belföld

A meteorológiai szolgálat országszerte figyelmeztetéseket adott ki

Little girl is playing with a ball in the pool into water on summer vacation in the courtyard

A hőség veszélye miatt az egész országban első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

z MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést. Az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
    Az előrejelzés szerint hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet jobbára 13 és 19 fok között lesz. A nappali maximumok 33 és 37 fok között alakulnak. Azt írták: hétfőn a középhőmérséklet általában 25, 26, főként északnyugaton és városi környezetben 27, 28 fok körül alakul.
    Kitértek továbbá arra, hogy hétfő este, késő este a Kisalföldön, Alpokalján, illetve általában az északnyugati, északi határvidéken labilizálódik a légkör, esetleg helyenként zivatar is előfordul. Estétől a Kisalföldön, illetve ezt követően késő este az Észak-Dunántúlon az északnyugatira forduló szél helyenként viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések várhatóan meghaladhatják a 60-70 kilométer/órát.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tovább nőtt Orbán Viktor előnye, Magyar Péter egyértelműen lemaradt

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

cs3-szerkeszto

Deutsch Tamás: nem fordulhat elő, hogy egy megszorító politika még egyszer tönkre tegye Magyarországot

cs3-szerkeszto

Megszületett a megállapodás! Orbán Viktor nagy bejelentést tett!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: komplett egészségügyi rekonstrukció zajlik országos méretben

cs3-szerkeszto

Lázár János: ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el

cs3-szerkeszto

Mentőszolgálat: már több mint kétmillió ember kapott ellátást az ügyeletekben

cs3-szerkeszto

Stabilan vezet a Fidesz, üvegplafon a Tisza felett

cs3-szerkeszto

Magyar Péter ezt is elintézte: Kapuvár és Csongrád egy választókerület, és naná, hogy csongrádi a jelöltjük

cs3-szerkeszto