Belföld Térség

Budapesten és 156 településen permeteznek a héten

Június második hetében biológiai és kémiai módszerrel egyaránt fellépnek az elszaporodott vérszívók ellen. Az előzetes tervek szerint 156 településen és kilenc budapesti kerületben permeteznek a szakemberek, összesen 70 ezer hektárnyi területet kezelnek.

A múlt héten Békés megyében és a nagy tavaink mentén végeztek kezeléseket a szakemberek, azonban a Balatonnál néhány településen az erős szél miatt elmaradt légi permetezés. Ezt a következő napokban pótolják. A mosonmagyaróvári térségben, a Szigetközben rendkívüli kémiai irtást kellett végrehajtani az extrém szúnyoginvázió miatt.

A héten a Duna és a Tisza mentén lévő árterületeken a lárvák biológiai gyérítésével, a települések belterületén pedig a kifejlett szúnyogok elleni védekezéssel folytatódik a hetedik hete tartó szúnyoggyérítés. A Szigetközben, így Győr környékén légi és földi módszerrel egyaránt beavatkoznak. A Dunakanyarban biológiai és kémiai gyérítés zajlik majd. Csongrád megyében szintén erős a szúnyogártalom, így itt is szúnyoggyérítés lesz.

A Dunán és a Tiszán levonult kisebb árhullám nagy területen hozott létre csípőszúnyogok számára ideális, természetes ellenségektől mentes élőhelyeket. Mindkét folyó mentén szükség van a lárvák elleni védekezésre, de a korábbi kisebb áradás hatására már a kifejlett szúnyogok száma is megemelkedett, amely folyamat a legtöbb folyó mentén a következő hetekben tovább erősödik majd. A meleg időjárás felgyorsította a lárvák fejlődését, ezért a májusi esők után kialakult több ezernyi pocsolyából, árkokból már nagyobbrészt kikeltek a szúnyogok.  

A Szigetközben a térség ökológiai elárasztása, majd a kisebb áradás miatt heti rendszerességgel kell védekezni biológiai és kémiai módszerrel is. Erre csak a természetvédelmi oltalommal nem érintett területeken van lehetőség.

A szúnyogirtás során felhasznált irtószer emberekre, háziállatokra és növényekre nem veszélyes, az a szabadban néhány óra alatt lebomlik. Az alacsony dózisnak köszönhetően a kémiai irtószer csak az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, míg a biológiai készítmény kizárólag a szúnyoglárvákra veszélyes. A méhészeket minden esetben tájékoztatják a permetezések idejéről és helyszínéről. A kifejlett szúnyogok elleni védekezést kizárólag a települések belterületein végzik.

A héten összesen 70 ezer hektáron, 156 településen, illetve kilenc fővárosi kerület belterületén permetezik a kifejlett szúnyogokat. Az, hogy melyik településen mikor permeteznek, elérhető a katasztrófavédelem weboldalán a heti programok menüpontnál.
http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_szunyog2019_index
 A szúnyogok számát csökkentő ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ egy plakátot és egy tájékoztatót készített, amelyek az alábbi linkeken érhetők el:
https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/WN_lakossagi_tajekoztato/szunyog_plakat.html
https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/WN_lakossagi_tajekoztato/szunyog_tajekoztato.html



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto