Tech

Bajban az Apple, nem fogynak a telefonok

Az Apple nagy reményekkel mutatta be tavaly szeptemberben zászlóshajóit, ám az új modellek közel sem hozták azokat az eladási számokat, amiket reméltek. A készülékek elképesztően drága árazása mellett nem hoztak szinte semmi újdonságot, így a felhasználók nem éreztek késztetést mélyen a zsebükbe nyúlni az új telefonok egyikéért sem.

Már tavaly november vége felé is azt jelentették, hogy az Apple 
csökkentette mindhárom új iPhone modelljének gyártási megrendeléseit, majd arról hallottunk, hogy a 2017-ben debütált iPhone X-et újra csatasorba állították, hogy ne vesszen kárba az a rengeteg lerendelt OLED panel.

Továbbra sem javulnak az eladási mutatók, így az Apple tovább kénytelen csökkenteni az iPhone-ok megrendeléseit. Az ázsiai Nikkei portál forrásai azt állítják, hogy a vállalat további 15 százalékkal csökkenti a gyártási kapacitást, január és március között 40 millió iPhone-t gyártanak az eredetileg tervezett 48 millió helyett. Egyelőre kérdéses, hogy az Apple milyen lépéseket tesz a helyzet javítására.

Tim Cook a napokban tett nyilatkozata szerint a vállalat több olyan új szolgáltatást tervez bevezetni, amelyekkel felkelthetik a felhasználók érdeklődését.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megbolondult a Facebook, akaratlanul is ismerősnek jelölt másokat

cs3_szerk2

Elon Musk: a Twitter irányítása “fájdalmas”

cs3_admin

Csökkentek a PC-kiszállítások a világon az első negyedévben

cs3_admin

Megjelent a ChatGPT-4

cs3_admin

Mobil elektromosgépjármű-töltőállomást mutattak be

cs3_admin

Látványos bolygóegyüttállás lesz a jövő héten

tk_arpad

2,1 millió forintos cuki új villanyautó a Magyarországon is jelen lévő kínai gyártótól

cs3_szerk3

Vége a Netflix jelszómegosztásának?

cs3_admin

Mérföldkőhöz ért a SpaceX műholdas internete

cs3_admin