Sport

Az eddigi legnagyobb Európa-bajnokságnak társházigazdája lesz Budapest

Puskás Stadion az egyetlen új építésű létesítmény a 2020-as Európa-bajnokság 12 helyszíne között. Mintegy ezer önkéntes dolgozik majd a tornán a magyar fővárosban, ahol 2019-ben egy BL-döntőt is rendeznek, amely a maga módján szintén egyedi és első lesz.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által szervezett háttérbeszélgetésen a közelgő nagyszabású rendezvényekkel kapcsolatos feladatokról és a szervezés érdekességeiről adtak tájékoztatást a hazai sportmédia képviselői számára az MLSZ ezen két esemény szervezését vezető munkatársai. A beszélgetés célja az volt, hogy a legnagyobb hazai médiumok képviselői a kezdetektől fogva minden fontos információhoz hozzájussanak a részben hazai rendezésű 2020-es Európa-bajnokságról és az idei női BL-döntőről.

Az MSÚSZ irodaépületében tartott eseményen az MLSZ részéről Szabó Vilmos, a 2020-as Európa-bajnokság projektvezetője és Forgács István, a 2019-es női Bajnokok Ligája-döntő projektvezetője is megosztotta eddigi tapasztalatait, és beavatta a hallgatóságot a következő időszak feladataiba.

A háttérbeszélgetésen David Farrelly, a 2020-es Eb kommunikációs vezetője elmondta, a koppenhágai stadion kivételével minden stadion befogadóképessége nagyobb 50 000 főnél, így a teljes tornára rekordszámú, 3 millió jegy eladására készül az európai szövetség. Ez jóval több, mint amit a 2016-os franciaországi viadalra értékesítettek – akkor az a 2,4 millió belépő is rekordnak számított. Az UEFA csak Magyarországon több mint negyedmillió jegyet értékesít majd a meccsekre, melyek 70 százalékát szeretnék magyar szurkolók számára eladni. Ehhez azonban fontos tudni, hogy a belépők nagy része a jegyértékesítés első fázisában, 2019 nyarán gazdára talál. Aki meg akarja várni, mely csapatok jutnak ki az Eb-re, nagy valószínűséggel lemarad a lehetőségről.

Ilyen nagyszabású tornát, mint a 2020-as lesz, még nem rendezett az UEFA. A kontinenstornák történetében eddig mindig egy (két) ország feladata volt a rendezés, most azonban az Európa-bajnokság 60. évfordulója alkalmából a kontinens minden részébe elviszi az eseményt az UEFA. Eddig összesen csupán 15 országnak adatott meg a rendezés lehetősége, míg 2020-ban 12 ország lesz vendéglátó, s ezek közül hét – hozzánk hasonlóan – a korábban még sosem rendezett Eb-mérkőzést. 

Az ír szakember hangsúlyozta, az olyan kisebb nemzetek számára, mint az ő hazája vagy Magyarország, kiemelkedő lehetőség, hogy először adhatnak otthont Eb-mérkőzéseknek, és amellett, hogy a kontinens legjobb futballcsapatait láthatják vendégül, sikeres kvalifikáció esetén akár hazai közönség előtt szerepelhetnének Európa-bajnokságon.

A Bajnokok Ligája-trófea már Budapesten várja, hogy a végső győztes a magasba emelje a Groupama Arénában, május 18-án.

Budapest az idei év legfontosabb női labdarúgó-eseményének, a Bajnokok Ligája-döntőnek ad otthont május 18-án. A Groupama Arénában a kontinens két legjobb női klubcsapata csap majd össze, ami remek lehetőséget jelent Magyarország számára a női futball fejlesztésére, népszerűsítésére. A női BL-finálét most először rendezik a férfi sorozat döntőjétől független időpontban és helyszínen.

Ahogy az idei női BL-döntőn, úgy a 2020-as Eb magyarországi négy mérkőzésén is számítanak az önkéntesek segítségére a szervezők. Az Európa-bajnokságig mintegy 1000 önkéntest választ ki a jelentkezők közül MLSZ. Az önkéntesek számára remek lehetőséget biztosít a torna, hogy tevékeny részesei legyenek az Eb-nek, hiszen ők lesznek azok, akik segítik a média munkatársait, a szervezők munkáját, illetve azt, hogy a szurkolóknak minél felejthetetlenebb élményben legyen részük a stadionban és az Eb-re kialakított Fan Zone-ban egyaránt. Utóbbi, a „szurkolói zóna” remélhetőleg minden budapesti Eb-mérkőzés alatt megtelik majd a futball rajongóival – ahogy a jó ütemben épülő és a terveknek megfelelően még idén elkészülő Puskás Ferenc Stadion is, ami a torna egyetlen új arénája lesz. 

Forrás: mlsz.hu, fotó: Nemzeti Sportközpontok

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megtelik gyerekekkel a Groupama Aréna

cs3_admin

Ez egy másik szint volt

cs3_admin

Összecsaptak az öregfiúk – barátságos mérkőzést játszott a Szentes és a Honvéd

Sipos Kitti

Fénypróbát tartottak az új Puskás Stadionban

cs3_admin

Pontok helyett önbizalmat nyerhetünk Montenegróban

cs3_admin

Újra együtt a keret, Marco Rossi megtartotta első edzését

cs3_admin

El-selejtező – Tizenöt év után főtáblán a Ferencváros

cs3_admin

Az UEFA elutasította a Budapest Honvéd óvását

cs3_admin

Éjszakai focitorna Csengelén

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább