Belföld

Március elsejéig maradnak a korlátozások

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a mai Kormányinfón azt mondta, hogy a novemberben hatályba lépett intézkedésekkel sikerült kordában tartani a járvány terjedését. Az európai szabályok sok esetben szigorúbbak, mint a magyar. El akarjuk kerülni a harmadik hullámot, de ezért fenn kell tartani a mostani szabályokat.

A mostani, jelenlegi szabályok március elsejéig maradnak hatályban.

Az egészségügyre háruló teher lényegesen kisebb, mint két-három hónapja – mondta a miniszter. Gulyás elmondta, hogy a jelenlegi szabályok március 1-ig maradnak hatályban. Éppen ezért a kormány azt kérte az Országgyűléstől, hogy újabb 90 napra hosszabbítsa meg a rendkívüli jogrendet.

Ha a járvány terjedése tovább csökken, akkor van esély enyhítésre, a másik lehetőség pedig, ha kellő számú vakcina érkezik – mondta Gulyás. A kormány a lehető legtöbb vakcinát akarja beszerezni. Az unióból érkező vakcinák száma nagyon kevés.

Cikkünk frissül…



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határmezsgyéjén egyensúlyoz

Szabó Viktor

Vége a recessziónak, már nem stagnál a magyar gazdaság!

Szabó Viktor

Varga Mihály: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára 

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország konzervatív és patrióta sziget egy szélsőségesen liberális tengerben

Szabó Viktor

Farkas Sándor: a kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős terület

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: bízunk abban, hogy konzervatív fordulat lehet Európában és az Egyesült Államokban is 

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: az üzemanyagokban is megfizetjük a háború árát

Szabó Viktor