Nagy érdeklődés mellett tartották meg a kisteleki lakossági fórumot, ahol Nagy Sándor polgármester több mint húsz különböző fejlesztésről adott részletes tájékoztatást. A legerősebb visszhangot azonban a bejelentés váltotta ki, miszerint 2026-tól visszatér a terhesgondozás Kistelekre.
Visszatér a helyi terhesgondozás – megoldódtak a szakmai feltételek
A polgármester elmondta: az elmúlt hónapokban sikerült biztosítani mind a személyi, mind a tárgyi feltételeket ahhoz, hogy a kismamák újra helyben vehessék igénybe az ellátást. Ez óriási könnyebbséget jelent majd a családoknak, hiszen az utóbbi időszakban csak Szegedre tudtak járni vizsgálatokra.
Közvilágítás: modernebb, biztonságosabb, gazdaságosabb
Kistelek korszerű LED-es lámpatesteket kapott, a gyalogátkelők pedig 2–5-ször erősebb megvilágítást biztosítanak. A beruházás évente 60% energia-megtakarítást hoz, amely néhány éven belül megtérül.
Szemétszállítás: nagy változás a külterületeken élőknek
2026-tól a külterületi lakosoknak is lesz rendszeres szemétszállítás.
- Havi első pénteken kedvezményes zsák vásárolható
- A hulladékot a régi rendőrség udvarán lehet majd leadni
A hulladékudvar nyitvatartása 20 óráról 40 órára nő.
Közbiztonság: új kamerák rendszámfelismeréssel
11 új térfigyelő kamerát telepítenek, mind rendszámleolvasó funkcióval.
A polgármester kiemelte: idén több mint 30 droghasználó került rendőri intézkedés alá, ami országosan is kiemelkedő eredmény.
Útépítések és közlekedés
- A nagy útfejlesztések közbeszerzése folyamatban van, határidő: 2026. június 30.
- Megújul a temetőtől Ópusztaszer határáig tartó kerékpárút – a fakivágás már megkezdődött.
- A Balástyára vezető Határút fejlesztésére benyújtották a pályázatot.
Vasútállomás és strand
- A MÁV tájékoztatása szerint 2026-ban indul a vasútállomás kivitelezése.
- A strand körüli területrendezés már zajlik, és elindult a szükséges engedélyeztetés egy új kiszolgáló egység megépítéséhez.
Óvodák, iskola, ifjúsági fejlesztések
- Folyamatban vannak a megnyert óvodai pályázatok előkészítési munkái.
- Az Ifjúság téri óvodánál új járdaszakasz épül az esővíz-elvezető lefedésével.
- A Rákóczi iskolánál kivezetik a termálvizet a gáz kiváltására, és megújul a dísztér és az emlékhely.
Új rendezvényház, fedett buszmegállók, kézműves piac
- A régi Borpince helyén új rendezvényház épül.
- Új fedett buszmegállók létesülnek több helyszínen (Sajtüzem, Petőfi utca, Bogárzó iskola, Kossuth utca vége).
- A könyvtárnál új kézműves piac jön létre.
- A rendezvényház vizesblokkjai és kiszolgáló egységei is megújulnak, sörkerttel és tekepályával.
Temető és városkép
- Folytatódik a temető sétányainak, útjainak és parkolóinak kiépítése.
- A Szent István téren dísz körforgalom készül új kandeláberekkel és felújított árkádsorral.
Lakhatás: 7 új lakás az Ifjúság téren
A város 7 új önkormányzati lakás kialakítását készíti elő.
Nagy Sándor a fórum után úgy fogalmazott: „Kaptam hideget-meleget, de büszke vagyok arra, amit elértünk. Köszönöm mindenkinek, aki segíti a munkát – és különösen köszönöm a türelmet a terhesgondozás visszahozataláig.”
- Hirdetés -
