Kék Hírek Szentes

Élettársának eltörte az állkapcsát, másik ismerősét halálra verte egy férfi Szentesen

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség helybenhagyását indítványozta annak a Csongrád-Csanád vármegyei férfinak kiszabott büntetésnek, akit elsőfokon 7 év 6 hónap börtönre ítéltek, miután élettársát súlyosan bántalmazta, majd egy másik ismerősére is rátámadt, aki belehalt sérüléseibe.

A vádirat szerint a férfi 2022 áprilisában egy szentesi kocsmában ittas állapotban vitába keveredett élettársával, akit egy alkalommal olyan erővel ütött arcon, hogy a nőnek eltört az állkapcsa. Néhány hónappal később, júniusban egy szentesi albérletben újabb tragédia történt: az elkövető napokon át italozott két ismerősével, majd egyiküket ököllel testszerte megütötte, miközben korábbi sérelmeit hangoztatta.

Az áldozat a bántalmazás során előre esett, fejét a dohányzóasztal sarkába ütötte, és rövid időn belül eszméletét vesztette. A mentők már nem tudták megmenteni életét – a halált a koponyasérülés okozta.

A Szegedi Törvényszék a férfit halált okozó testi sértés és súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, 7 év 6 hónap börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A döntés szerint legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott és védője az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be enyhítés és felmentés érdekében, azonban a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú döntés megalapozott és arányos, így annak enyhítése nem indokolt. Az ügy a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi drogdílerek letartóztatását indítványozta az ügyészség

cs3-szerkeszto

Egyre közelebb a szentesi egyetemi kampusz

cs3-szerkeszto

Az utca hírmondói újra megszólalnak – plakátművészet és várostörténet egy kiállításban Szentesen

cs3-szerkeszto

Szentesi drogdílerekre csaptak le a rendőrök

cs3-szerkeszto

Dr. Kovács Gyula főorvos 50 évének hivatása – Egy rendelő, ahol az idő emlékezik

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc ismét fullba nyomja a kretént

cs3-szerkeszto

Pénz, pályaválasztás, jövőtervezés – Budapesten jártak a szentesi Boros diákjai

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: 16 polgármester egyöntetűen állt ki Szabó István mellett + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Télűzés tűzzel, zenével és busókkal – jön a XXV. szentesi Télbúcsúztató

cs3-szerkeszto