Belföld Kult

Óriási büszkeség: újabb Nobel-díjasa van Magyarországnak!

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

A szerzőnek a díjat látnoki erejű életművéért ítélték oda, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét – mondta el Mats Malm, a Svéd Akadémia titkára, aki beszámolt arról is, hogy a bejelentés előtt sikerült telefonon elérnie az éppen Frankfurtban tartózkodó Krasznahorkai Lászlót.

Krasznahorkai László a Kafkától Thomas Bernhardig nyúló, az abszurdizmus és a groteszk túlzás által jellemzett közép-európai hagyomány nagyszerű epikus írója. De több is rejlik benne: keleti hatások is megmutatkoznak műveiben, amelyek hangvétele szemlélődőbb, finoman hangolt” – méltatta közleményében a Svéd Akadémia.

A 71 éves magyar író a díjjal 11 millió svéd koronát (388 millió forintnyi összeget) kap. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Deutsch Tamás: nem fordulhat elő, hogy egy megszorító politika még egyszer tönkre tegye Magyarországot

cs3-szerkeszto

Megszületett a megállapodás! Orbán Viktor nagy bejelentést tett!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: komplett egészségügyi rekonstrukció zajlik országos méretben

cs3-szerkeszto

Lázár János: ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el

cs3-szerkeszto

Mentőszolgálat: már több mint kétmillió ember kapott ellátást az ügyeletekben

cs3-szerkeszto

Stabilan vezet a Fidesz, üvegplafon a Tisza felett

cs3-szerkeszto

Magyar Péter ezt is elintézte: Kapuvár és Csongrád egy választókerület, és naná, hogy csongrádi a jelöltjük

cs3-szerkeszto

Óriási veszteség: elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: az idei az Európai Unió elszigetelődésének éve volt

cs3-szerkeszto