Kétnapos, nagyszabású katasztrófa-elhárítási és együttműködési gyakorlat zajlott Algyőn és Hódmezővásárhelyen, amelyen 250 fő vett részt. A gyakorlatot tíz kárhelyszínen rendezték meg, ahol mintegy ötven „sérültet” szimuláltak különböző katasztrófahelyzetekben, lehetőséget adva a résztvevők számára valósághű tapasztalatszerzésre.
A közös gyakorlat célja az volt, hogy a már minősítéssel rendelkező, valamint az új minősítést megszerezni kívánó önkéntes mentőszervezetek és önkéntes tűzoltó egyesületek a hivatásos egységekkel összehangoltan, éles helyzethez hasonló körülmények között gyakorolhassák a beavatkozásokat.13 település önkéntesei vettek részt a gyakorlatban, akik közül többen most szerezték meg a minősítésüket.
A gyakorlat főszervezője és vezetője Ménesi Zoltán tűzoltó alezredes, a Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője volt, aki elmondta: „Kiemelkedően magas volt az idei részvételi létszám, amely jól mutatja az önkéntesség és a szakmai fejlődés iránti elköteleződést. A gyakorlatot kétévente más-más helyszínen rendezzük meg, most Algyő település és Hódmezővásárhely-Kishomoki kiképző és raktárbázisa adott otthont az eseménynek.”
A kárhelyszínek kialakítása a Csongrád-Csanád Vármegyei Vöröskereszttel együttműködésben történt. Meghívott vendégként részt vett a Fővárosi Vízművek speciális egysége is, akik bemutatták a Tisza folyóból ballonozott rendszer segítségével előállított, bevizsgált ivóvíz előállításának technológiáját, amely kiemelten fontos lehet az árvízzel érintett területeken. Hasonló mobil vízellátó rendszerrel egyébként a szentesi honvédség is rendelkezik.
A gyakorlatban részt vett továbbá a Szegedi Tudományegyetem sürgősségi betegellátó osztályának 14 fős csapata is, hiszen a viharkárok, műszaki mentések, balesetek, vízből mentések és kárterületi elsősegély-ellátás egyaránt a kritikus beavatkozási feladatok közé tartoznak.
A kétnapos rendezvény során a résztvevők értékes tapasztalatokat és új ismereteket szereztek, továbbá nyolc önkéntes mentőszervezet kárterületeken történő beavatkozásokhoz szükséges minősítést is. Ménesi Zoltán kiemelte: „Rendkívül eredményes és tanulságos két nap áll mögöttünk. A következő helyszín a teveink szerint Csongrád városa lesz, ahol célunk az önkéntesség további népszerűsítése, valamint minél több embert bevonni ebbe a társadalmilag kiemelten fontos feladatba.”