Szentes

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magas színvonalon hajtotta végre a szentesi ezred katonái segítségével az állomány a rendkívül bonyolult gyakorlatot

Felkészülten, átgondoltan, egy előre lefektetett stratégia szerint dolgozunk Magyarország védelmén a magyar emberek biztonságának garantálására – mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat Martfű-Vezseny tiszai átkelés kiemelt látogatónapján.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: az egész gyakorlat része annak, amit haderőfejlesztésnek neveznek, ami egy rendkívül összetett, komplex, bonyolult folyamat.

Már a 2010-es évek elején felismerte Magyarország, hogy veszélyesebb idők jönnek, és szükség lesz arra, hogy haderőnket egy sokkal ütőképesebb, hadrafoghatóbb, “élesebb” haderővé alakítsák át

– tette hozzá a miniszter.

Azt mondta, az időben elkezdett eszközbeszerzéseik mostanra értek be, de ezen kívül még számtalan egyéb feltételnek kell megvalósulnia egy ütőképes, Magyarországát biztonságát garantálni képes haderőhöz. Példaként említette az eszközök karbantartását, az eszközökre kidolgozott harceljárások meglétét, azt, hogy az állomány a különböző doktrínákat készség szinten elsajátítsa. A legfontosabb komponens az ember – mondta. 

Az embert megfelelő toborzó akcióval tudják bevonzani, a kiképzésnek az új eszközökre alkalmassá kell tenni a katonákat – tette hozzá. Rendkívül fontosnak nevezte továbbá a katona szellemiségét, azt az “ethoszt“, amihez tartják magukat: “miért küzdenek, miért áll ott a magyar honvéd, ahol áll, és hogyan tudja biztosítani a magyar emberek biztonságát”.

A haderőfejlesztésben egy fontos elem az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat, amelynek csütörtökön egy mozzanata volt látható. A gyakorlat a haderőfejlesztési folyamatnak egy “visszajelzése” – fogalmazott. Jelezte: azért fontosak az ilyen méretű, komplexitású gyakorlatok, hogy levonhassák azokból a tapasztalatokat.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: magas színvonalon hajtotta végre a szentesi ezred katonái segítségével az állomány a katonai terminológiában partváltásnak hívott, csütörtökön bemutatott, rendkívül bonyolult gyakorlatot. Az orosz-ukrán háborúban mindkét fél megpróbálta végrehajtani ezt a műveletet, de sikertelenül, a tüzérségi tűz és egyéb akadályozó körülmények miatt 

– mondta.

Nagyon fontosnak nevezte, hogy a haderő ne pusztán önmagában, hanem az államigazgatás többi részével együttműködve tudjon a magyar emberek biztonsága érdekében működni. Szép példa volt erre szerinte a csütörtöki bemutató, hiszen a honvédség által lefektetett hídon a társszervek képviselői is – például katasztrófaelhárítók, rendőrség – együtt gyakoroltak.

Az egész gyakorlatra jellemző az összhaderőneműség – hívta fel a figyelmet a honvédelmi miniszter. A csütörtöki mozzanat során sem csak a szentesi ezred műszaki katonái vettek részt, hanem itt volt az átkelést végrehajtó MH Kinizsi Pál 30. Gyalogdandár állománya, elemei, de a légierő is részt vett H145-ös és H225-ös helikopterekkel, a Gripenekkel és a modern hadviselés “félelmetes fegyverei”, a drónok, a drónelhárítás rendszere is megjelent, az egészségügyi képesség is szépen vizsgázott – értékelt.

Kijelentette: ez a gyakorlat, mint ahogy Magyarország egész biztonsága NATO-keretekben képzelhető el, abban van. A “török bajtársaink” vettek a csütörtöki mozzanatban részt, de az egész Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat NATO-keretekben zajlik, a vezényleti nyelv is angol. 

Magyarország biztonságának végső garanciája egy jól működő nemzeti haderő mellett a NATO, amelynek megbecsült és elismert tagjai vagyunk

– fogalmazott a honvédelmi miniszter. A békéhez erő kell – zárta beszédét Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke azt mondta, hogy Magyarországnak és a Magyar Honvédségnek szüksége van erre a képességre, amelyet a csütörtöki gyakorlat során is bemutattak, hiszen hazánk folyókkal átszelt. 

A gyakorlatokkal szavai szerint nem a demonstráció a lényeg, hanem a tudás, a tapasztalat, azok összegyűjtése, elemzése és visszaépítése a kiképzése. Továbbá az együttműködés az önkormányzatokkal, a közigazgatással, a NATO-partnerekkel, az együttműködés a légierő, a szárazföld és a logisztika vonatkozásában a Magyar Honvédségen belül.

Jó ütemben tanulunk, előre megyünk”. Az az érdekük, hogy egy ütőképes, felkészült Magyar Honvédség védje a magyar emberek biztonságát és megbízható tagja legyen a NATO-nak – jelentette ki Böröndi Gábor.

Az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlatcsütörtöki megmozdulása során bemutatott tiszai átkelés demonstrálja a Magyar Honvédség képességét a nemzetközi együttműködésre, a komplex műveletek támogatására, valamint a kritikus infrastruktúra pótlására és fenntartására békeidőben és hadműveleti környezetben egyaránt.

.

GALÉRIA:

.

Fotók: honvedelem.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Elütött egy diáklányt, majd továbbhajtott egy idős férfi Szentesen + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Szánalmas fenyegetés: e-mailben próbálja megfélemlíteni a szentesi polgárokat a Tisza-támogató szennyoldal 

cs3_szerk2

Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is gyűlt az e-hulladék – Összesen 35 tonnát adtak le a lakosok

cs3_szerk2

Honvédelmi versenyen arattak sikert a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai

cs3_szerk2

Transzparens Oktatásért: a diákok érzelmeire, lojalitására építve igyekeztek politikai tőkét kovácsolni egy személyes bosszúból

cs3_szerk2

Bauer Béla volt a PetőfiEst első vendége 

cs3_szerk2

„5% az semmi” – gúnyos hasonlattal sértette meg a szociális bérlakásban élőket Móra József

cs3_szerk2

Politikai kettős mérce a Horváth Mihály Gimnázium körül Szentesen

cs3_szerk2

Megszavazták: Szabó Zoltán Ferencék megemelik a bérlakások bérleti díját Szentesen

cs3_szerk2