Szentes

Betojtak a példátlan kiállás miatt a mesterséges politikai cirkusz szítói, már a szülőket is szidják a szennyoldalukon keresztül

Szentesen újabb fordulatot vett a Horváth Mihály Gimnázium körül mesterségesen keltett botrány. A szülők ugyanis petícióban álltak ki teljes mellszélességgel az iskola vezetése és pedagógusai mellett, amit már félezernél is többen írtak alá. Ez a kiállás láthatóan váratlanul érte a politikai hisztériát szítókat: a petíciótól megijedve most már nemcsak az intézményt, hanem a szülőket is támadják.

A Tisza Párt szentesi támogatói szennyoldala – amely eddig is trágár hangnemben mocskolta a város lakóit – most azt próbálja elhitetni, hogy a petíció „nem valós”. Eközben gyalázkodó bejegyzésekkel illeti azokat a szülőket, akik nyíltan kiállnak gyermekeik tanárai és iskolája mellett.

A valóság azonban világos: a Horváth Mihály Gimnáziumban zajló oktató-nevelő munkát a szülők nagy többsége elismeri és támogatja. A petíció aláírásával azt üzenik, hogy nem engedik, hogy politikai játszótérré tegyék a több mint 160 éves, nagy múltú intézményt.

A politikai cirkusz szervezői azonban egyre inkább elvesztik hitelüket, hiszen a szülők példátlan összefogása rámutat: a város lakói átlátnak a szándékos lejáratási kísérleteken.

A petíciót IDE KATTINTVA lehet aláírni.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentes testvérvárosában kirándulnak Horváth Mihály Gimnázium diákjai

cs3_szerk2

Jön az I. Szentesi KK Amatőr Mix Röplabda Kupa

cs3_szerk2

Három francia bulldog kiskutyát loptak el Szentesen – segítsünk megtalálni őket!

cs3_szerk2

Óvatosan a volán mögött: Katonai gépjárműforgalom várható Szentes és térsége útjain

cs3_szerk2

Vérhold ragyogott vasárnap este az égen – Ti láttátok?

cs3_szerk2

Megkezdődött a búvár alapkiképzés Szentesen

cs3_szerk2

Mészáros Zoltán: összesen mintegy negyedmillió ember fordult már meg a Lecsófesztiválon

cs3_szerk2

Kakas, bogrács és Fiesta – Jön az I. Krimó Kakasfőző Verseny Szentesen

cs3_szerk2

Frissülő fotógaléria a Szentesi Lecsófesztiválról

cs3_szerk2