Site icon Cs3.hu

Vasúti balesetet okozott, most vádat emeltek ellene

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki tavaly decemberben személyautójával figyelmetlenségből a vasúti sínekre hajtott, és összeütközött egy érkező vonattal Csengele és Kistelek között.

A vádirat szerint a vádlott nem észlelte az áthaladást tiltó fényjelzést, és a Budapest felől közel 100 km/h sebességgel érkező Napfény Intercityt. Az ütközés következtében a vonat utasai szerencsére nem sérültek meg, azonban a nő és autójában ülő utasa könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Az ügyészség közlekedés biztonsága elleni gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat ellene. A bűnösség kérdésében a Szegedi Járásbíróság hoz majd döntést.

A balesetben érintett járművekről a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során fényképeket is készített.

Exit mobile version