Site icon Cs3.hu

Egy hónap alatt hat bűncselekményt követett el egy csongrádi férfi

A Szentesi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a fiatal férfinak, aki alig egy hónap leforgása alatt több bűncselekményt is elkövetett Csongrádon.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2025 nyarán sorra követte el a jogsértéseket: megrongálta egy társasház kapucsengőjét, megpróbált kerékpárt lopni, felgyújtotta egy lakás ajtaját, valamint egy másik otthon ablakát is betörte. Emellett kábítószert is fogyasztott.

Mivel a férfi már büntetett előéletű, az ügyészség a bűnismétlés reális veszélyére hivatkozva kezdeményezte letartóztatását. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája helyt adott az indítványnak, és a gyanúsított egy hónapra rács mögé került.

Az ügyészség közlése szerint a további eljárás során a hatóságok részletesen vizsgálják az elkövetett bűncselekmények körülményeit, valamint azt, hogy az elkövetőnek voltak-e esetleges bűntársai.

Exit mobile version