Site icon Cs3.hu

Megújul a Szentes és Szarvas közötti út – teljes lezárásra is számítani kell!

A TOP Plusz program keretében hamarosan teljesen megújul a Szentes és Szarvas közötti útszakasz egy része – tudtuk meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatóságának vezetőjétől, Hunkó Józseftől.

A munkálatok a megyehatártól indulnak, és egészen a korábban már felújított 13+360 kilométerszelvényig tartanak, vagyis 3,5 kilométernyi útszakasz újul meg bruttó 730 millió forintból. A projekt részeként kétrétegű aszfaltburkolatot kap az út, ahol szükséges, kicserélik a pályaszerkezetet, továbbá megújul a Veker-éri áteresz is.

A kivitelező augusztus közepén átvette a munkaterületet, az előkészítő munkálatok már zajlanak, az aszfaltmarás a közeljövőben kezdődik. A forgalom fenntartása mellett zajlik majd az építkezés, azonban szeptember 15. és október vége között teljes útzárra kell számítani a Veker-éri áteresz felújítása miatt. Az altalaj állapota miatt itt teljes pályaszerkezet-csere szükséges, amely csak lezárás mellett valósítható meg.

A kivitelező a vízmozgást ideiglenes megkerülő vezetékkel biztosítja majd az építkezés ideje alatt. A közlekedőknek azonban kerülőutakat kell használniuk: a Volán távolsági járatai a 44-es és 45-ös főúton közlekednek, Szentes és Cserebökény, valamint Szarvas és Káka között pedig külön buszjáratok biztosítják majd a kapcsolatot a tervek szerint.

Az egész beruházás kivitelezési ideje 180 nap, így a felújított útszakasz átadása jövő tavasszal várható. Az áteresznél addig csak a kötőréteg készül el, a végső kopóréteg tavasszal kerül az útra.

Hunkó József türelmet és megértést kért a közlekedőktől: „Ezt a munkát csak így lehet biztonságosan és szakszerűen elvégezni.”

.

Borítókép: illusztráció

Exit mobile version