Ezen a napon 49 éve, 1976. július 20-án hunyt el Rigó Alajos tanító, zene- és gyógypedagógus, iskolaigazgató. 1966 és 1976 között a szentesi Állami Gyógypedagógiai Iskola igazgatója volt. Újszerű gyógypedagógiai módszerei, fáradtságot nem ismerő munkabírása, humanizmusa, valamint sokoldalú tevékenysége tette népszerűvé kortársai előtt. Jogutód tagintézményként ma nevét viseli a Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Gyermekotthon.
A visszaemlékezések alapján Rigó Alajos gyermek centrikus pedagógus volt. Rendszeresen vendégül látta csoportosan a helyi nevelőotthon gondozottjait a lakásán. Személye példaértékűvé vált mindazoknak, akik kapcsolatba kerültek vele. Szakmaszeretet, sokirányú érdeklődés, fáradhatatlanság és rendkívüli humorérzék jellemezte. Egykori kartársai szerint soha nem volt mérges, mindig vidám volt. Jó kedélye átragadt környezetére is. Kapcsolataiban a domináns elem mindenkor az ember tisztelete, a bizalom és az önzetlen segítés volt. Mindezekhez párosult szakmai tekintélye és határozottsága, ami megkérdőjelezhetetlenné tette személyét. Megragadó tulajdonsága volt, hogy beosztottaival és feletteseivel egyformán tudott viselkedni. A következőkben a kiváló emberre, pedagógusra emlékezünk élete felidézésével.
Rigó Alajos 1916. június 17-én született Tömörkényen. Édesapja Rigó Mihály állami tanító volt Tömörkényen, édesanyja Gréczi Emília háztartásbeli. Népes családban látta meg a napvilágot, szüleinek 13. gyermekeként. Az elemi iskoláit helyben végezte el, a polgárit Csongrádon. A Szegedi Tanítóképzőben 1936-ban szerzett kántortanítói oklevelet. A világháború kitörésekor behívták katonának, ahol póttartalékos kiképzésben részesült. Hadműveleti területen nem járt. 1943-ban megnősült, felesége Lőrincz Mária lett, aki később sokat segítette férjét kulturális területen. Egy gyermekük született, Tibor. A háború idején a visszacsatolt Felvidékre került, ahol korábbi állomáshelyeihez hasonlóan pedagógusi tevékenységet folytatott. A háború után hazatért szülőfalujába, ahol a szülei halálozása következtében magára maradt, és gyámolításra szoruló nővérének viselte gondját.
Tömörkény-Újmajorban, a Pallavicini őrgróf volt uradalmában felállított elemi iskolában kezdett oktatni. Az első nyári szünetet az addig iskolázatlan zsellér gyermekek tanításával, felzárkóztatásával töltötte, analfabéta tanfolyamokat indított, községi könyvtárosként fellendítette a környék olvasómozgalmát, mellette 80 tagból álló népi együttest szervezett, s aktívan részt vett a helyi iskola és kultúrotthon építkezésén is. Munkájának elismeréseként Tömörkényen, Csanyteleken és Felgyőn is őt választották az iskola igazgatójává. Az agilis pedagógusra hamar felfigyelt környezete, elismerésekkel halmozták el személyét, ám életébe beleszólt a politika. A kényszerű munkahelyváltozás hozta Szentesre, ahol a helyi gyógypedagógiai általános iskola tanítója lett.
Az iskola abban az időben down-szindrómásokat, közepesen súlyos értelmi fogyatékosokat és mozgássérülteket is befogadott. Az intézmény megbecsült pedagógusa lett, ahol 1966-ban igazgatóvá is megválasztották. Nyugalomba vonulását követő hónapban, hatvanévesen hunyt el.
A tanítás nehézségeit jól érzékelteti a tanár úr 1954 novemberében írt „Elsőnegyedévi kiértékelés” című beadványa, melyben így ír:
| “… az osztály háromnegyedrésze nem tud beszélni, vagy beszédhibás, kik közül egyesek még súlyos mozgáshibában szenvednek. Általánosságban az osztályomban túlnyomórészt igen súlyos a szellemi fogyatékosság. A legtöbb tanulóm figyelmét tartósan egyhelyre koncentrálni képtelen. Egyik része teljesen passzív, szótlan, cselekvőképtelen, másik része túlzottan és betegesen mozgékony. Mint olyan, aki első ízben foglalkozom ilyen tanulókkal, rendkívül nagy problémát ad oktatásuk, nevelésük, a velük való módszeres foglalkozás.” |
A tanár úr igyekezett minden gyermek képességeit feltárni és azokat szem előtt tartva, egyénre szabott tervekkel, maga által gépelt ötletes feladatlapokkal foglalkozni velük. Kiemelt fontosságúnak tartotta az egyéni bánásmód elvének érvényesítését. Az előrehaladás érdekében – tanítási órán kívül – szinte naponta töltött egy-két órát leggyengébb tanulóinak korrepetálásával. Minden apró sikernek tudott örülni. Gyógypedagógiai munkássága során sokat foglalkozott újfajta szemléltető eszközök készítésével, melyek az írás, a számolás, az ének-tanítás és a finommozgás készségének fejlesztését tudták elősegíteni. Az egyszerű, hétköznapi tárgyakból kifejlesztett eszközöket országos kiállításon is bemutatták. A Munkaügyi Minisztérium Módszertani Osztálya szóban és írásban egyaránt kifejezte elismerését.
Barátjának tudhatta a neves Kossuth-díjas gyógypedagógust, Bárczi Gusztávot, akivel rendszeres levelezést folytatott. A Zenepedagógusok Munkaközösségének tagjaként zeneoktatást is végzett. Kiválóan játszott zongorán, orgonán és tangóharmonikán. Nincstelen diákjait és munkatársainak gyermekeit ingyen oktatta.
Rigó Alajos segítségével 1972-ben jött létre Szentesen a leány Nevelőotthon. Ez az intézmény 1994-ben a csongrádi fiúotthonnal és a gyógypedagógiai iskolával egyesült.
Fotók: Vágvölgyi Zoltán képgaléria
- Hirdetés -