Örömmel jelentjük be, hogy új irodalmi rovatot indítunk Könyvmoly címmel a Cs3.hu-n! Ebben a sorozatban izgalmas, elgondolkodtató vagy éppen szórakoztató könyveket elemzünk és ajánlunk olvasóinknak – mindezt vendégszerzőnk, selerdohr közreműködésével, aki szenvedélyes könyvrajongóként segít eligazodni a kortárs és klasszikus irodalom világában.
A titok létezik, csak nem ott, ahol keressük – Umberto Eco: A Foucault-inga
Ha egy könyv képes teljes világrendszereket építeni és lebontani egyszerre, az vagy fantasy, vagy Umberto Eco. A Foucault-inga nemcsak regény, hanem enciklopédia, filozófiai szatíra, posztmodern labirintus és összeesküvés-elméleti kézikönyv egyetlen kötetbe sűrítve. Bár majd’ száz éve született az író, és a regény is közeledik a negyedik x-hez, 2025-ben is érdemes újra (vagy először) kézbe venni ezt a monumentális művet.
Minden mindennel összefügg
A regény három könyvkiadói szerkesztő – Casaubon, Belbo és Diotallevi – történetén keresztül mutatja be, hogyan születnek meg a legelborultabb összeesküvés-elméletek. A könyv első fele egyfajta intellektuális játszótér: a szereplők ezoterikus kéziratokat olvasnak, elemzik a történelem zavaros árnyalatait, és egyre jobban belemerülnek a „titkos tudás” világába. A második felében pedig – már-már önfeledt iróniával – maguk is konstruálnak egy elméletet: a Tervet, amely a templomosoktól indul, és egyenesen a világ titkos mozgatórugóinak hálózatához vezet.
A Terv ijesztően meggyőző. Eco olyan természetességgel és intellektuális eleganciával fűzi össze a rózsakereszteseket, a szabadkőműveseket, a tellurikus energiákat, Agarthát és a Szent Grált, hogy az olvasó idővel maga is hajlik a hitre: „mi van, ha tényleg…?”
Ez a könyv egyik legnagyobb erénye: miközben parodizálja az összeesküvés-elméleteket, veszélyesen közel hozza őket. Mintha egy tudományos-fantasztikus Trónok harcát olvasnánk, de itt nem kardokkal vívnak, hanem szavakkal, szimbólumokkal és évszázadokon átívelő narratívákkal.
Nehéz, okos, szatirikus
Eco nem könnyíti meg az olvasó dolgát. A regény tele van filozófiai eszmefuttatásokkal, történelmi utalásokkal, hermetikus gondolatmenetekkel és ironikus kikacsintásokkal. És ami talán a leginkább megosztó: a történet sokáig gyakorlatilag nem halad sehová.
Ezért is nehéz értékelni a könyvet. Mert miközben az olvasó szellemi kalandban vesz részt, időnként úgy érezheti, hogy eltévedt – egy bazilika altemplomában vagy egy középkori kézirat margóján. Vannak részek – például Casaubon brazíliai kalandja vagy a főszereplők magánéleti fejtegetései –, amelyek fárasztónak hatnak, és talán nem is minden olvasót fognak lekötni. Ám ezek a részek is fontosak: a nagy egészhez tartoznak, a világépítés részletei, az emberi oldalak a transzcendens komédia mellett.
A halhatatlanság nem játék, hanem tény
A regény végére – ahogy a Terv maga is – a történet túlnő a szereplőin. A játék, ami eleinte szórakoztatónak és intellektuálisnak tűnt, komolyra fordul. A regény sötétebb tónust vesz fel, és rámutat: ha elég sokáig játsszuk az igazság keresését, végül valaki hinni fog benne. És ha valaki hinni kezd, akkor következmények is lesznek.
Ez a réteg teszi a Foucault-ingát halhatatlanná. Nem csak a tudománytörténet, a középkor vagy a miszticizmus iránt érdeklődők számára jelent intellektuális csemegét, hanem azoknak is, akik értik és érzik, mit jelent gondolkodni, kételkedni és eljátszani a lehetetlennel – komolyan és iróniával egyszerre.
Nem tökéletes. Néha lassú, máskor túlterhelt. De rendkívül okos, sokrétegű és mély. Olyan könyv, amit nem elég egyszer elolvasni – és talán soha nem is lehet teljesen megérteni. De A Foucault-inga pontosan ettől élő: egy könyv a könyvekről, egy történet a történetalkotás veszélyeiről, egy tükör a titkokba vágyó emberiségnek.
Olvasni kell. A Terv még mindig él. Vagy legalábbis elhiteti velünk, hogy él. És néha ez is elég.
selerdohr
Kép forrása: Cultura.hu