„Mindenkiben lakozhat művészet” – mondhatnánk, ha ismerjük Bak Szilviát, aki Csongrádon nemcsak a Bökényi zöldséges kedves kiszolgálójaként ismert, hanem lenyűgöző mézeskalács alkotásaival is nevet szerzett magának a szakmai versenyeken. Lajosmizsén, a Grillázs- és Mézeskalács készítők éves találkozóján idén is bizonyította, hogy nemcsak a technika mestere, hanem a szíve is a helyén van.
A csongrádi Bökényi zöldséges pultja mögött egy csendes, mosolygós hölgy áll nap mint nap. Kevesen tudják róla, hogy szabadidejében lélegzetelállító mézeskalácsokat készít. Ő Bak Szilvia, akit a szakma már jól ismer, hiszen évek óta arany minősítésekkel tér haza a Grillázs- és Mézeskalács Majálisról, amelyet minden évben Lajosmizsén rendeznek meg. Idén sem volt ez másként, ahol a verseny tematikája ezúttal a „születésnap” volt, ami elsőre némi fejtörést okozott Szilvinek. Ahogy mindig, most is megtalálta a szívből jövő megoldást. Munkája nemcsak technikai precizitásról, hanem fantáziáról és mély érzelmekről is tanúskodott. Egy héten át dolgozott a versenyművén, amely teljes egészében saját tervezésű, egyedi elemekből állt össze, a zsűri ugyanis kizárta az előregyártott sablonokat. A verseny közel 80 indulót vonzott, többségük évek óta ismeri egymást és ez adja az esemény különleges hangulatát. Nem pusztán szakmai megmérettetés ez, hanem valódi baráti társaság.
„Mi egy nagy baráti és szakmai társaság vagyunk – mondja Szilvi. – Elismerjük egymást, tanulunk is egymástól, és nagyon jó baráti viszonyban vagyunk hosszú évek óta.”
Szilvia már megnyerte korábban a legnagyobb díjat is, azt a kupát, amelyet az kaphat meg, aki három éven át az abszolút első lesz. Idén más vitte haza az elismerést, de Szilvi szerint ez senkiben nem keltett csalódottságot, sőt: „Az a legszebb, amikor láthatod, hogy valaki más is átéli azt, amit te már éreztél. Azt, amikor kimondják a nevedet, és átadják a díjat. Ez egy olyan pillanat, amit nem lehet elmagyarázni, csak érezni lehet.”
A csongrádi alkotó szerint ez a fajta önzetlenség jellemzi leginkább ezt a közösséget. Mindenki rengeteget dolgozik tervez, kísérletezik, süt, díszít, újrakezd. Mégsem az első hely megszerzése hajtja őket, hanem az a közös öröm, amit a másik sikerében való osztozás jelent.
„Mindig libabőrös leszek, amikor erről beszélek – vallja Szilvi. – A munkádnak ilyen szintű elismerése valami olyan mély örömöt ad, amit igazából nem lehet szavakkal leírni. Ez nemcsak egy díj hanem egy fantasztikus élmény, egy beteljesülés, az álmaid megvalósulása”
Hogy mi jön ezután? Szilvi már most gondolkodik a jövő évi témán, bár az még nem ismert. Egy biztos. Ha bejelentik, ő már tervezni fog. A mézeskalács, ha igazán szívből készül sosem csupán édesség. Egy üzenet, egy emlék, kézműves történet, ami mögött rengeteg gyakorlás idő és munka van.
.
