Site icon Cs3.hu

A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is gratulált a szakma sztárjának, a szentesi Doba Lászlónak

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepélyes keretek között köszöntötte azokat a fiatalokat, akik kimagasló eredményeket értek el a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) országos döntőiben. A vármegyéből összesen 11 diák állhatott fel a dobogóra vagy ért el előkelő helyezést, köztük a szentesi Zsoldos tanulója, Doba László is.

A Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum diákja, Doba László első helyezést ért el központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő szakmában.

Az ünnepségen Dr. Kőkuti Attila, a vármegyei kamara elnöke személyesen gratulált a díjazottaknak és felkészítő tanáraiknak. A kiváló eredményt elérő tanulók nemcsak oklevélben részesültek, hanem különleges nyári élményekkel is gazdagodtak: az első helyezettek SZIN bérletet és SZIN Extra bérletet, a második és harmadik helyezettek napijegyet kaptak, míg a negyedik helyezett is SZIN napijeggyel lett gazdagabb.

A kiváló eredmények nemcsak a diákok szorgalmát és tehetségét dicsérik, hanem az őket felkészítő intézmények és oktatók magas színvonalú munkáját is igazolják. A szentesi és csongrádi iskolák tanulói idén is méltó módon képviselték térségüket az országos megmérettetéseken.

.

Fotók: Csongrád-Csanád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Exit mobile version