Különleges elismerésben részesülhet Gara Dorina, a nagymágocsi általános iskola testnevelő tanára, aki bejutott a legjobb öt közé a „K&H mozdulj! – Az év tesitanára” országos verseny vármegyei fordulójában. A kezdeményezés célja, hogy bemutassa azokat az inspiráló pedagógusokat, akik meghatározó szerepet játszanak a fiatalok egészséges életmódra nevelésében.
Gara Dorina nemcsak a sport iránti szeretetét adja tovább, hanem közösségépítő tevékenységeivel is kiemelkedik: diákjai számára a testnevelés óra nem csupán mozgás, hanem motiváció és élmény is. A verseny különlegessége, hogy a végső győztest közönségszavazás dönti el – így most Nagymágocs lakói és minden támogatójának lehetősége van hozzájárulni a sikerhez.
A döntőbe kerülés önmagában is hatalmas elismerés, amely az egész település büszkesége. A szervezők szerint azok a pedagógusok, akik ilyen példát mutatnak, hosszú távon formálják pozitív irányba a gyermekek életét. Szavazni online lehet, és minden voks számít – most itt a lehetőség, hogy Gara Dorinát az országos mezőny élére juttassuk.
Gara Dorina – Nagymágocsi Hunyadi János Általános Iskola
Jó látni, ahogy a gyerekek túllépnek a saját határaikon, mert ennél nagyobb öröm nincs. Azt vallom, hogy mindenki lehet sikeres és jó valamiben, ezt a gyerekek is érzik. Tudják hogy lehet hibázni, lehet nevetni, adok a véleményükre. Szeretném hogy tudják nem baj, ha valami elsőre nem megy, a lényeg az, hogy próbálják újra és soha ne adják fel. Legyen öröm számukra a mozgás egész életükbe.

.
Először vármegyei szinten lehet szavazni, majd a vármegyei és budapesti győztesek közül az országos szavazáson derül ki, hogy a 3 kategóriában kik az ország kedvenc tesitanárai.
Egy nap, egy eszközről, egyszer lehet szavazni ugyanarra a jelöltre.
- Vármegyei szintű szavazás 2025. május 1-11. között zajlik. Válassz vármegyét, majd kategóriát a lenti linkeken!
- Eredmények kihirdetése: 2025. május 12.
- Díjak átadása: 2025. május 19- 31.
Szavazni EZEN A LINKEN lehetséges!
- Hirdetés -