Site icon Cs3.hu

Két éremmel térhet haza első nemzetközi versenyéről a 70 éves csongrádi erőemelő

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a 70 éves csongrádi Antal Szarka az Erőemelő EQ Európa-bajnokságon, amelyet a csehországi Pilsenben rendeztek meg. A M4 korosztály 105 kg-os súlycsoportjában induló sportoló élete első nemzetközi megmérettetésén bronzérmet szerzett guggolásban, felhúzásban pedig egészen ezüstig jutott.

Bár sajnos a fekvenyomásban nem sikerült érvényes gyakorlatot bemutatnia, így összetett eredménye nem született, teljesítménye így is elismerésre méltó. A nemzetközi versenyeken való részvétel és az EQ felszerelés használata külön tapasztalatot igényel, így Anti szereplése biztató kezdetnek számít ezen a szinten is.

„Sajnos nem úgy sikerült az EB, ahogy terveztem. Két fogásnemben állhattam fel a dobogóra! Ennek ellenére csalódott vagyok és nem vagyok elégedett az eredményemmel. Ilyen a sport! Nincs memóriája, mindig az adott versenyen kell teljesíteni, ami sajnos most részemről nem jött össze. Köszönöm a versenyeztetést Dr. Lombosi Melindának a masters válogatott szövetségi kapitányának!” – összegzett Antal.

Szívből gratulálunk a sportembernek, aki bizonyította: sosem késő nagyot álmodni és elindulni a siker felé vezető úton!

.

Fotók: Szarka Antal, Dr. Lombosi Melinda

Exit mobile version