Szentes

Elismerésben részesült a Szentes Járási Hivatal hatósági állatorvosa

Dr. Molnár Béla Sándor, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Szentes Járási Hivatal hatósági állatorvosa Konkoly-Thege Sándor Díjat vehetett át Farkas Sándor országgyűlési képviselőtől. A rangos elismerést a madárinfluenza elleni védekezésben elért kiemelkedő szakmai munkájáért kapta, amely jelentősen hozzájárult a baromfiágazat védelméhez.

Dr. Molnár Béla 1984-ben szerzett állatorvosi diplomát, és azóta a szakmában dolgozik. 1995 óta hatósági állatorvosként tevékenykedik, 2013 óta pedig a Szentesi Járási Hivatal munkatársa. Széleskörű tapasztalatával és elhivatottságával segíti a baromfitenyésztő gazdákat és feldolgozó üzemeket.

A díj átvételekor hangsúlyozta, hogy nem tervezi a visszavonulást, hiszen szakmája a hivatása. Bár büszke az elért eredményekre, megemlítette, hogy a folyamatosan felbukkanó járványok újabb és újabb kihívásokat jelentenek.

“Mivel nemzeti ünnepünk alkalmával nem tudta átvenni az elismerést, ezért ma személyesen adtam át számára a díjat. Gratulálok, és további sok sikert kívánok munkájához!” – írja közösségi oldalán Farkas Sándor.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Veteránjárművek lepik el Szentes belvárosát szeptemberben

cs3_szerk2

140 millió forint a raktárból

cs3_szerk2

A Horváth Mihály Gimnázium egykori diákja kapta a Boldog Gizella-díjat

cs3_szerk2

Szent István-napi programsorozat Szentesen

cs3_szerk2

Megújul a Szentes és Szarvas közötti út – teljes lezárásra is számítani kell!

cs3_szerk2

„Koszták” a raktárból

cs3_szerk2

Szentesi diákok segítségével kellemesebb környezetben várják a riasztásokat a mentők

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

A Független Vidéki Színházak Fesztiváljával indul az évad Szentesen

cs3_szerk2