Csongrád központi részén, a Szentháromság téren hamarosan új parkolóhelyek kialakítására kerül sor a Városközpont fejlesztési projekt részeként. A fejlesztés célja, hogy enyhítse az évek óta fennálló parkolási gondokat, különösen a tízemeletes házak környékén.
A tervezett munkálatok azonban lakossági aggodalmat váltottak ki, mivel sokan úgy értelmezték a tájékoztatást, hogy mintegy 200 fa kivágására kerül sor. Csongrád város Területfejlesztési Tanácsnoka, Gyovai Zsolt arról tájékoztatta portálunkat, hogy a 200 csupán az érintett növényzet – fák, cserjék és bokrok – nyilvántartására szolgál, és nem a kivágandó fák számát jelöli. A szakértőkből álló bizottság vizsgálta és jelenleg is vizsgálja a fák állapotát.
A projekt tervezése 2019-ben indult, 2024 március 07-én került beadásra és még ebben az évben elbírálásra is. A lakosokkal a tervezés alatt is folyamatos volt a kapcsolattartás, hiszen 2019-2024 között minden évben megtartott lakossági fórumon Bedő Tamás polgármester úrral tájékoztatást adtak a projekt éppen aktuális állásáról. 2021-ben a Coop ABC kirakatában a tervek mellé egy gyűjtőládát is kihelyeztek, ahová a lakosok eljuttathatták véleményüket és kifejthették álláspontjukat. Több mint 290 visszajelzés érkezett, amit a város vezetése figyelembe vett a tervezés és a döntéshozatal során. Emellett meghívást kaptak az Erkel Ferenc utcai bérház közgyűlésére, ahol lehetőségük volt a megjelent lakosokat tájékoztatni és a felmerülő kérdéseket megválaszolni.
“A szakértői vizsgálatok alapján jelentős mértékben csak a beteg és életveszélyes fák kivágására kerül sor, ami sajnos elkerülhetetlen. A kivágott növényzet helyére azonban 5-6 éves facsemetéket ültetnek, és a tervek szerint több fa kerül telepítésre, mint amennyit eltávolítanak” – tudtuk meg Gyovai Zsolt tanácsnoktól.
A város vezetése továbbra is nyitott a lakossági párbeszédre, és mindenkit biztosít, hogy a fejlesztés nemcsak a parkolási gondokat orvosolja, hanem a zöldterületek megóvására és megújítására is kiemelt figyelmet fordít, bízva abban, hogy az 50-52 évvel ezelőtt kialakult városkép gyönyörűen megújul és egy élhető környezetet biztosít a város lakói számára.