Leszavazott lakossági kérések, pökhendi JÖSZ-válaszok, rosszindulat és Szabó Zoltán Ferenc önfényezése. Nagyjából erről szólt a csütörtök délutáni képviselő-testületi ülés Szentesen.
Azt már megszokhatták, akik figyelemmel kísérik az ülést, hogy Szabó Zoltán Ferenc személyes propagandának tekinti a havi találkozást, hiszen a két ülés között történtekről átlagosan egy óra hosszáig beszél, nem törődve senkivel, csak beszél és beszél.
A polgármester szerint csak az a jó média, amiben csak ő szerepel
A szentesi polgármester beszámolójában a megyei lapot is elmarasztalta, miszerint ő maga nem szerepel benne eleget. Viszont egy, helyben ingyenesen megjelenő, a postaládákba juttatott propagandalapot hozott létre közpénzből, önmaga fényezésére. A Fidesz képviselőit nem hívják be az önkormányzati médiumok interjúra, és Szabó már egy rádiót is akar indítani, hogy a “csapból is csak ő folyhasson.”
Szabó Zoltán Ferenc rosszindulata nem ismer határokat
A decemberi testületi ülés előtt napokkal, Torday Henrietta képviselő e-mailben jelezte távollétét, mert a Corvinus Egyetem másoddiplomás hallgatója és pont azon a napon és időpontban vizsgázott, amikor az ülés is tartott. A polgármester “megbüntette őt” mert szerinte ez nem indokolt hiányzás. Szabó Zoltán Ferenc soha nem járt főiskolára, sem egyetemre, diplomája nincs. Viszont a tudást, a tanulást nem degradálhatná le, nem büntethetné rosszindulatból!
A mai testületi ülésen viszont kiemelten köszöntötte a város diákpolgármesterét és diák alpolgármesterét. Reméljük számukra a továbbtanulást értékként ismeri majd el.
Turizmus
A testületi ülésen megtárgyalták a Visit Szentes Turisztikai Információs Központ 2025. évi marketingtervét is. Az anyag tartalmazta, hogy a környező településekkel kiadványokat cserélnek, rövid bemutató sétákat terveznek az idelátogatóknak, csomagajánlatokat, valamit a mókus jelkép megjelenését, ami Szenteshez köthető. Torday Henrietta képviselő javasolta, hogy legyen a tervnek fő stratégiai célja, távlati megközelítése. Továbbá, hogy az óvodákban, általános iskolákban jelenjen meg a lokálpatriotizmus, ismerjék meg a gyerekek játékosan a “szentesi” életérzést, hiszen 5-10 év múlva, ha tanulmányaikat folytatva más városba mennek majd, ők jó szívvel és hitelesen tudják kiajánlani Szentest. Kérdésként tette fel továbbá a turisztikai kiadványok számát és hogy a szegedi és budapesti kistelepülések milyen visszajelzéseket eredményeztek. Továbbá javasolta, hogy a város valamennyi szolgáltatójával, szálláshelyével vegyék fel a kapcsolatot, ne csak egy-kettővel.
Holman István lett az új vezető
Ezután a testület egy következő napirendben tárgyalta a Szentesi Sport- és Üdülőközpont NKft. Ügyvezetőjének megbízását. Összesen 7 jelentkező adta be pályázatát, mindenki több diplomával, sok gyakorlattal rendelkezik. A testület úgy határozott végül, hogy egy évre Holman Istvánt (az SzVSz Kft. ügyvezetőjét) bízza meg a komplexum vezetésével. A Fidesz frakció megköszönte a pályázók munkáját és további sikereket kívánt.
A Fidesz a lakosok hangja, de a polgármester befogja a fülét
A képviselőknek lehetősége van kérdezni, javasolni az üléseken interpellációk keretében. A Fidesz képviselői folyamatosan tartják a kapcsolatot a lakossággal, akik jelzik is a felmerülő problémákat, amit a képviselők továbbítanak a testületnek. Legtöbbször NEM-leges választ kapnak, hogy nem tudja a polgármester megoldani a lakosság felmerülő kéréseit. Ezt a Fidesz képviselői sok esetben nem fogadják el, hiszen véleményük szerint a lakosság kéréseit, problémáit nem lehet folyton “vissza dobni”, mert az nem a képviselőket minősíti, hanem a polgármestert, aki nem “hallja meg”.
Farkas Nikolett 37 interpellációjára adott választ, miszerint a jövő évi költségvetésbe majd beterjesztik, szintén nem fogadták el, csak a “JÖSZ” képviselői. De a gyógyfürdő környéken lakók parkolási problémáit sem lehet megoldani a hivatal szerint.
Az éremnek mindig két oldala van. Az emberi méltóságnak viszont csak egy: a tisztelet.