Egy magas rangú orosz politikus szerint mind a két ország vezetőjének biztonságát garantálni tudja Orbán Viktor.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök csütörtökön jelentette be, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozót kért tőle. Közben Vlagyimir Dzsabarov, az orosz parlament felsőházának nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának első helyettes vezetője egy interjúban arról beszélt, hogy Magyarországot ideális helyszínnek tartja a megbeszéléshez – írják orosz források.
A magas rangú orosz politikus szerint Orbán Viktor miniszterelnök mindkét vezető biztonságát garantálni tudná.
A politikus hozzátette, hogy a feleknek egy „semleges” területen kell egyeztetniük. Korábban Finnország is a lehetséges helyszínek között szerepelt, de időközben a NATO tagja lett, majd „rendkívül agresszívvá vált” Oroszországgal szemben.
„A két legnagyobb világhatalom vezetője nem hagyhatja ki, hogy legalább egyszer ne találkozzanak. Kérdések sokasága halmozódott fel. Az elmúlt négy évben jelentősen megromlott a viszony a két ország között. Természetesen eljött az idő, hogy találkozzanak és beszélgessenek. Hogy erre a találkozóra mikor kerül sor, azt hiszem, most senki sem tudja megmondani” – nyilatkozta Vlagyimir Dzsabarov.
Forrás: Mandiner