Tovább szépül, fejlődik a település azon központi része, ahol a legtöbb közösségi programot szokták tartani.
Az elkészült szakaszt még decemberben sikerült befejezni, így az új évben már kifogástalan terepen tudnak közlekedni a lakosok a Községháza előtti területen. A munkálatokra kétmillió forintot nyert a település a Magyar Falu Programból.
Szénászky Zsolt, Nagytőke polgármestere köszönetet mondott Szántai Szilviának, aki megírta sikeresen a pályázatot, valamint Gyevi Szabó Krisztián és Ugrai Bálint kivitelezőknek, hogy elvállalták, és jól megcsinálták a munkát.