Ma van a reformáció emléknapja, lévén hogy 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára 95 tételét, ami aztán elindította a kereszténység megújítását célzó mozgalmat.
Hosszú út vezetett odáig, hogy a világban mindenütt október 31-én ünnepeljék a reformáció emléknapját. Eleinte a kereszténység megreformálását célul tűző mozgalmat útnak indító Luther Márton november 10-i születésnapját, illetve a február 18-i mennyei születésnapját, vagyis a halála dátumát tekintették jeles napnak, de az Ágostai hitvallás hivatalos felolvasásának június 25-i dátuma is kiváltságos nap volt Luther hívei körében. Végül aztán eldőlt a kérdés, és október 31-e lett a jeles nap.
De mi is történt ezen a napon, amely miatt a lutheri 95 pont nyilvánosságra hozatalának 150. évfordulóján II. János György szász választófejedelem és az általa vezetett szászországi evangélikus egyházi főtanács 1667-ben a megünneplése mellett döntött?
Luther Márton eredetileg nem akart elszakadni Rómától, a keresztény világ akkori központjától. Nem ezért tűzte ki elhíresült tételeit a wittenbergi vártemplom ajtajára. Luther belülről szerette volna megjavítani, megreformálni az egyházat, amely ahelyett, hogy alaposabban végiggondolta volna a 95 pontba foglalt javaslatait, inkább mereven elzárkózott tanaitól, eretnekségnek nyilvánítva azokat.
Az 1483. november 10-én Martin Luder névvel világra jött hitújító ügyvéd szeretett volna lenni, de 1505 nyarán Stotternheim mellett nagy viharba került, és fogadalmat tett, hogy ha épségben hazatér, szerzetes lesz. Ígéretét betartotta, így lett előbb Ágoston-rendi szerzetes, majd két évvel később felszentelt katolikus pap, aki nem sokkal később joggal háborodott fel az akkori egyházon belül uralkodó korrupció, világiasság, élvhajhászás, pénzsóvárság és hatalomvágy miatt.
A katolikus egyház ugyanis abban az időben mindazoknak megbocsátotta a bűneit, akik pénzért búcsúcédulákat vettek. A pápai udvar ezzel jövedelmező üzletté tette az üdvözülés kérdését. Az így befolyt összeg pedig Rómába vándorolt, ahol is X. Leó pápa az akkori világ legnagyobb katolikus templomára, vagyis a Szent Péter-bazilika építésére fordította.
Luther azonban úgy vélte, hogy az elkövetett bűn túlvilági büntetése alól egyetlen, pénzen vett e világi cédula sem adhat felmentést. Még akkor sem, ha a pénzből Rómában bazilika épül.
Ezt írta az elhíresült 95 tétele közt a búcsúcédulákról: „Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mondják, hogy mihelyt a ládába dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll.” Az Egy gyülekezeti közpénztár szervezete című, 1523-ban megjelent írásában pedig így fogalmazott: „A kapzsiság hitetlen és engedetlen kópé.”
Tételeinek fő gondolata szerint az ember nem azért igazul meg, mert hisz, hanem azáltal igazul meg, hogy hisz. Az üdvösség tehát nem a szabad akarattól, hanem az isteni kegyelemtől függ. Luther szerint ez elrendeltetés kérdése, amit az Ágoston-rendi szerzetes a nagy példakép, Szent Ágoston művei alapján gondolt tovább. Továbbá azt is hangsúlyozta, hogy a bűnök megbocsátására senki, még a római pápa sem vállalkozhat, hiszen az egyedül Isten privilégiuma. Ehhez pedig nem kell közvetítő.
A pápa elutasította Luther nézeteit.
Az Exsurge Domine kezdetű bullában 1520. június 15-én X. Leó pápa megparancsolta, hogy hatvan napon belül vonja vissza a wittenbergi vártemplom ajtajára kifüggesztett 95 pont felét, vagyis a klérus által hibásnak minősített 41 pontot.
A bullát több német városban is kihirdették.
Luther megtagadta az engedelmességet és Wittenberg főterén december 10-én nyilvánosan elégette. Ezek után Leó pápa 1521. január 3-án kiközösítette az egyházból és felkérte V. Károly német-római császárt, hogy tegyen határozott lépéseket a lutheri eretnek tanok visszaszorítása érdekében.
Luther azzal, hogy a bullát elégette, nyilvánosan szakított Rómával.
Válaszként az 1521-es wormsi birodalmi gyűlésen V. Károly császár birodalmi átokkal sújtotta és törvényen kívül helyezte, amely értelmében bárki, bárhol, bármikor, büntetlenül megölhette. Bölcs Frigyes szászországi választófejedelem azonban Wartburg várában védelmet nyújtott számára, mintegy negligálva a birodalmi központ parancsát. Nemcsak Bölcs Frigyes lépett fel ez ellen, a német tartományurak többsége is így gondolkozott.
Az önállóságuk megtartása érdekében küzdő fejedelmeknek, no meg a katolikus egyház hatalmas vagyonát rossz szemmel néző nemességnek és a városi polgárságnak köszönhetően aztán néhány év alatt hatalmas tömegek csatlakoztak Lutherhez, és életre kelt az önmagát megreformáltnak hirdető új egyház, a lutheránus, magyarul ágostai hitvallású evangélikus felekezet, melyről Reményik Sándor Az óriás című versében azt írta: „Istent dobogja – és az Isten él! / Igazságot dobog – s az eszme él. / Hitet dobog – s az nem hal meg soha.”