Site icon Cs3.hu

Orbán Viktor: ha sikerül a bábkormányt hatalomra juttatni, végre kell hajtani, amit Brüsszel akar

Brüsszelnek bábkormány kell Magyarországon, ha pedig sikerül a bábkormányt hatalomra juttatni, akkor jönnek az utasítások, és végre kell hajtani, amit Brüsszel akar – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Elmondása szerint Brüsszelben született egy döntés, aminek az élén az Európai Néppárt áll. “Azt mondták, hogy vége van, miniszterelnök úr, maga húzzon el, meg a kormánya, és itt van helyette az új, leendő miniszterelnök, meg az új, leendő kormányzó párt, mi, brüsszeliek őt támogatjuk” – fogalmazott.

Kiemelte: nekik bábkormány kell, minden birodalom ilyen, a szovjetek is ilyenek voltak. A brüsszeliek is “jawohl-kormányt” szeretnének: jön egy telefon Brüsszelből vagy Berlinből, és akkor nekünk azt kell mondani, hogy jawohl! (igenis) – jegyezte meg.

Hozzátette azonban: ez nem egyszerűen hatalmi kérdés, mert Brüsszelnek vitái vannak Magyarországgal a gazdaságpolitikában, és az embereknek komoly fájdalmat okoznának, ha engednénk, ha engedtünk volna nekik.

Nem az a kérdés, ki a miniszterelnök, hanem hogy milyen következményei lesznek ennek az emberekre nézve – hangsúlyozta.

Nemcsak a magyarok látják az európai gazdaság nehézségeit

Nem egy sajátos magyar nézőpontról beszélünk, amikor az európai gazdaság nehézségeiről beszélünk, hanem a vezetők által is bevallott, osztott véleményről – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor felidézte, a közelmúltban Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnöke is sokkal erőteljesebb, durvább megállapításokat tett az európai közállapotokról. Hozzátette, a francia elnök azt mondta, az Európai Unió el fog halni abban az esetben, ha sürgősen nem javít a versenyképességén.

Most már nem a magyarok az egyetlenek a tömegben, akik látják, hogy a király meztelen, most már egyre többen vannak – mondta.

A kormányfő szerint a francia elnök kulcsszerepet játszik abban, hogy új európai, versenyképesebb gazdaságot alakítsanak ki.

Elmondta, november 7-én Magyarországon lesz a nyugati világ csúcstalálkozója, az európai politikai közösség találkozója negyven állammal, ennek témája az európai uniós gazdaság versenyképessége lesz.

Magyarországnak a saját útját kell járnia

Orbán Viktor felidézte: a rendszerváltás időszakában kiderült, hogy a világ szovjetek által uralt részén fölépített gazdaság nem versenyképes, Magyarország így a 1990-es 2000-es éveben átvette a kapitalizmus, a piacgazdaság azon az intézményeit és módszereit, amitől a nyugati országok sikeresek voltak.

A kormányfő értékelése szerint azonban ma a nyugati világ van bajban és veszít a versenyképességéből. Ugyanakkor – tette hozzá – nem tudjuk a nálunk most sikeresebbnek tűnő keleti gazdasági módszereket átvenni Magyarországon, mert azok civilizációsan, kulturálisan lemásolhatatlanok.

Az egyetlen megoldás az – folytatta -, hogy össze kell állítani a világban ismert példákból azt a gazdasági modellt, ami a magyarok “testére szabható“, kultúrájával összeegyeztethető.

Tehát át kell venni mindent, ami jó nyugatról, át kell venni mindent, ami jó keletről, semmit nem szabad átvenni sem nyugatról, sem keletről, ami nem jó nekünk. Az egyszerűség kedvéért ezt a gondolkodásmódot és politikát írjuk le úgy, hogy gazdasági semlegesség, vagyis Magyarországnak a saját útját kell járnia” – fogalmazott.

Hallgassa vissza a teljes interjút:

Exit mobile version