Site icon Cs3.hu

Ősbemutató Békéscsabán

Ősbemutató A Békéscsabai Jókai Színházban. Szeptember 20-án mutatják be Zalán Tibor József Attila-díjas író Munkácsy Mihály és Jókai Mór képzelt párizsi találkozásáról szóló Idegenek és ismerősök című drámáját.

Seregi Zoltán színházigazgató az olvasópróbán elmondta, egy ősbemutatóra készülnek a stúdiószínházban, amelynek „két szereplője ezer szállal kötődik a színházhoz és Békéscsabához”. Kifejtette, a teátrum Jókai nevét viseli; a város pedig idén ünnepli az asztaloséveit itt töltő Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulóját egy egész éves ünnepségsorozattal.Ennek keretében mutatták be év elején a Munkácsy, a festőfejedelem című musicalt, most pedig Zalán Tibor legújabb darabját – tette hozzá.

A Babérkoszorú-díjas szerző elmondta, egyetlen drámáján sem dolgozott még fél évig, néhány hét alatt mindegyiket sikerült megírnia. Jókai és Munkácsy kapcsolatában az érdekelte leginkább, hogy a magyar nemzet nagy írójára hogyan hatna a nemzetközileg is elismert Munkácsy Mihállyal való találkozás, ha meglátogatná a festő párizsi műtermében. 

„Félve adtam oda a darabot a színháznak, amelyben sok minden nem történik, végig csak beszélget a két művész egymással” – mondta Zalán Tibor, aki a Magyar Művészeti Akadémiának is rendes tagja.

A darabot Herczeg T. Tamás rendezi, aki elmondta, az lesz a kihívás, hogy szituációkat teremtsenek az „ironikus humorral gazdag” dialógusokhoz.  Bár a két főhős múlt századi alak, a darab valójában rólunk szól – fogalmazott a rendező.Közölte, úgy döntött, hogy a darabot egy kortalan világba helyezi; ezt sugallják majd a jelmezek is, amelyek nem lesznek korhűek. A színészek arca azonban igen, azt erős sminkkel érik el – jegyezte meg.

Az előadás a párizsi műteremben játszódik, amelyet fóliákból készült falakkal alakítanak ki, négy fontos kelléket használnak majd: két széket, egy fürdőkádat és egy nagy belógatott lófejet, Munkácsy életében ugyanis fontos szerepet töltöttek be a lovak.

Munkácsyt Gerner Csaba, Jókait Czitor Attila alakítja; Kövesdi Kornélia pedig a cselédlányt, a festő egykori szeretőjét játssza. A darabhoz Varga Bálint komponált zenét.

Az előadás a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg. A szeptember 20-i ősbemutató napján kihelyezett, regionális MMA ülés lesz Békéscsabán. 

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház

Exit mobile version