Site icon Cs3.hu

Orbán Viktor: a védekezésben résztvevők magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat

A dunai árhullám Dévénynél tart, Budapesten várhatóan szombat délután, este tetőzhet a folyó a 2013-as vízállásnál 40-50 centiméterrel alacsonyabban, 846 centiméteren; a budapesti rakpartokat valamikor a jövő hét közepén nyithatják újra – mondta a miniszterelnök szerda reggel Budapesten sajtótájékoztatón. Orbán Viktor közölte, a védekezésben résztvevők rendkívül magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat.

Orbán Viktor ismertetése szerint a Lajta csütörtökön Mosonmagyaróvárnál fog tetőzni a valaha mért legmagasabb vízszintet megközelítve.

Közölte, jelenleg 544 kilométer hosszúságban folyik árvízi védekezés a Dunán, a Lajtán, a Rábán és a Marcalon.

Elmondta, a védekezésben résztvevő vízügyesek, katonák, rendőrök, katasztrófavédelmisek, sőt az önkéntesek is rendkívül higgadtan, nyugodtan, magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat.

Közölte azt is, hogy kétféle védelmi rendszer van Magyarországon. Vannak olyan szakaszok, amelyekért az állam és vannak olyanok, amelyekért az önkormányzat tartozik felelősséggel. Az állami védettségű területeken a készültségi szint elérte a 100 százalékot. Az önkormányzatok nagy részénél is így áll a helyzet, de van néhány település, ahol még nincsenek 100 százalékon, de mindenhol 50 százalékon áll a készültség – fejtette ki.

Hozzátette: az árvízvédelmi operatív törzs reggeli ülésének egyik legfontosabb pontja az volt, hogyan biztosítsák az önkormányzati és az állami védekezés összehangolásának legoptimálisabb formáját.

Ez is működni fog – jelentette ki, hozzátéve, az ülésen Karácsony Gergely főpolgármester is ott volt.

Exit mobile version