Site icon Cs3.hu

Búcsúzik Békéscsaba, jön a Pinceszínház Szentesre – de az igazság a függöny mögött van

Hétfőn arról tárgyal Szentes Város Képviselő-testülete, hogy a Szegedi Pinceszínház vegye át a Tóth József Színház és Vigadó működtetését. Ezt a képviselőknek péntek délután, a munkaidő végén küldtek el e-mailben a képviselőknek.

Hamarosan három éve már annak, hogy 14 év után újranyitott a Tóth József Színház és Vigadó Szentesen. Az egykori Petőfi Szálló épülete több évtizedes anomália után 2017-ben kelt új életre. Először a Szecessziós ház, később 2021-ben állami támogatással, majd plusz 700 millió forint közvetlen kormányzati támogatásnak köszönhetően fejeződhetett be a színház rekonstrukciója. A város akkor nem tudta volna befejezni a felújítást, hiszen a pénz elfogyott. Az elmúlt egy évben gyakran hallani Szabó Zoltán Ferenctől, hogy “a kormány nem támogatja Szentest, így gyakorlatilag semmire nincs pénz.” Idén kormányzati támogatásból megépült a Kurca sétány, az elmúlt években több, mint 240 millió Ft intézményi rezsi támogatást kapott a város, többszörös támogatást a Szentesi Üdülőközpont, vagy 140 millió Ft-ot konszolidált a kormány a “Zsohár-perbe” – és ez csak néhány példa a sokból. 

Itt vissza is érkezünk a Tóth József Színház és Vigadóhoz. 2021-ben Szentes Város Önkormányzata Farkas Sándor országgyűlési képviselő kezdeményezésére megállapodást kötött a Békéscsabai Jókai Színházzal és annak igazgatójával, Seregi Zoltánnal. A szeptemberi megnyitó után a szakminisztérium külön támogatást is nyújtott egy önálló szakmai országos kiadvány elkészítésére, mely nem csak színházi berkekben, hanem az egész országban megjelent óriási példányszámmal. Közhírré tétetett Seregi Zoltán ismertségének köszönhetően, hogy az egykori szecessziós színházban újra játszanak. Az első évben 100 millió forint kormányzati támogatással gördült fel a függöny. A Jászai Mari-díjas színész, rendező Seregi Zoltán óriási figyelmet, reklámot és marketinget szentelt a Tóth József Színház és Vigadó jó hírverésére. Kitalálta a Szentesi Szalon rendezvényét is, ahol hétről hétre hívtak vendégeket és tartottak művészeti, irodalmi, tudományos, közéleti kávéházakat. A második évben a kormány szintén 100 millió forinttal járult hozzá a működéshez. Itt megjegyzendő, hogy a szakminisztérium évről évre a kőszínházaknak és társulatiknak adja a működési támogatást, ami azt jelenti, hogy a Békéscsabai Jókai Színház, mint “anyaszínház” kapta mindezt és benne a 100 millió forintot arra, hogy működtesse a Tóth József Színház és Vigadót. A jól fogadott és megszeretett bérletes előadások mellett azonban voltak problémák. Seregi Zoltán 2022 szeptemberében már arról nyilatkozott a szentesi sajtónak, hogy többször jelezte a polgármester felé, hogy a falak vizesednek, penészesednek, az öltözőben a vakolat nagy része leesett, ami nem csak esztétikai hanem egészségügyi probléma is. Aggályát fejezte ki, hogy Szabó Zoltán Ferenc többszöri megkeresésére sem reagál. A műszaki problémák nem lettek kivizsgálva, sem kijavítja. Azóta 2 év eltelt és még él a kivitelezési garancia, mégsem történik semmi. A “jó gazda gondosságával” mindezzel nem törődik Szabó, hiszen amolyan “Pató Pál urasan” mondja a magáét: “ a kormány nem támogatja Szentest, így gyakorlatilag semmire nincs pénz”. De ez nem igaz! A kormány több részben és módon támogatja a várost. (Néhány példa fentebb olvasható.)

A tavalyi évben országosan terjedt a hír, hogy csökken a színházak támogatása. Ezt tudva Seregi Zoltán már 2023. februárjában kérte Szabó Zoltán Ferencet, hogy írjon levelet a szakminisztériumba, alátámasztva külön a szentesi színház működési költségeit és ezzel felhívva a figyelmet arra, hogy az “anyaszínház” mellett a Tóth József Színház és Vigadó külön működési struktúrával működik. Mindezt februárban kérte a színházigazgató, majd a tavasz folyamán többször is. Ehhez képest a levél július elején ment el a szentesi polgármestertől – a kérés után 5 hónappal – miután döntöttek a támogatási mértékről. Így 30 millió forintnyi támogatást kapott a szentesi színház, mint befogadó színház. De a “jó gazda” polgármester csupán úgy nyilatkozott: “a kormány nem támogatja Szentest, így gyakorlatilag semmire nincs pénz”. Farkas Sándor akkoriban nyomatékosan kérte a szentesi színház támogatását, de ehhez hiányzott a felelős tulajdonosi kinyilatkoztatás és a működési költség alátámasztása, Szabó gőgös hozzáállásának köszönhetően. A kormányzati támogatás mellé az önkormányzat is hozzátett, így indult el együttes erővel a tavalyi évad néhány hét csúszással. 

Az idei évben ugyanez volt a probléma. Seregi Zoltán többször felhívta erre Szabó Zoltán Ferenc figyelmét. Elfogadhatatlan, hogy a város polgármestere egy e-mailt sem tud elküldeni az ügy érdekében, megnehezítve a színház működését.  Szabó a választási kampányban is többször nyilatkozott úgy, hogy majd Szentes megoldja. Nézzük ezt hogyan sikerült. 

Idén tavasszal közel 30 millió Ft-ot biztosított a Koszta József Múzeumnak és azon keresztül a Szegedi Pinceszínháznak – hiszen ők többször előadók voltak itt – egy második nyári színház felállítására. 

Évek óta van Szentesnek nyári színháza a Művelődési Központ szervezésében  a Megyeháza udvarán. Idén átfedésekkel kettő is üzemelt. 

Hétfőn pedig már arról tárgyal Szentes Város Képviselő-testülete, hogy a Szegedi Pinceszínház vegye át a Tóth József Színház és Vigadó működtetését.

Ha a Koszta József Múzeumnak idén színházi programokra és építésre adott több, mint 30 millió forint támogatást Szabó, miért nem tudta azt inkább a Békéscsabai Jókai Színháznak adni? Valószínűleg azért, mert akkor Seregi Zoltán tovább tudta volna működtetni a szentesiek színházát.

Seregi Zoltán, Szojka Cinthia és a Békéscsabai Jókai Színház itt valami igazán különlegeset hozott létre, amiért hálásak lehetünk. Színházunk névadója, Tóth József színész egykor azt mondta: “nézzétek, az álmot játszom…” A Békéscsabai Jókai Színház ezt folytatja majd tovább, de már nem Szentesen.

Exit mobile version