Site icon Cs3.hu

Nyilvánosságra hozták az ez évi felsőoktatási ponthatárokat

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat szerda este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.

Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, 20 órától kapnak sms-t az eredményről.

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a debreceni helyszínen az MTI-nek azt mondta, a sikeres, megújult magyar felsőoktatás, a 310 ezres egyetemi közösség “ma este, a ponthatár-meghatározásokkal több mint 90 ezer felvett hallgatóval bővült”.

Hozzátette: egyre nő immár második éve a műszaki, természettudományi, mérnök, informatikai, agrár, illetve az orvos-egészségtudományi szakokra felvettek száma, miközben a tanár, tanító pedagógusképzés a második legnépszerűbb lett a felvettek körében.

Hankó Balázs szerint szintén nagyon fontos, hogy minden második hallgatót vidéki egyetemekre vettek fel.

A tárcavezető ezúttal is kiemelete: az új egyetemi modell sikeres, a megújított felvételi folyamatban pedig a 100 intézményi pontban – ami a pontok egyötödét jelenti -, lehetősége volt az egyetemeknek arra, hogy a saját maguk szempontjait súlyozzák.

Hozzátette: a középszintű és emeltszintű érettségi választásánál növekedett a szabadság, az autonómia, ami azt jelenti, hogy most “a felvételi során minden egyes egyetemi szakon más-más pontjai lettek a felvételizőknek, innentől az egyediség és az egymásra találás még jelentősebb az egyetem és a felvettek között”.

Akinek most nem sikerült bejutnia a megjelölt felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhet máshová.

Exit mobile version