Egy 50-60 év körüli idős ember leskelődik a gyerekek után Csongrádon, a Dózsa György téri parkban és Felgyőn, a Skate parknál.
A közösségi médiában egy anyuka számolt be az esetről, miszerint egy ember egy bokor mögül, többszöri felszólítás után is leskelődött a gyerekek után. Mint írja, megkérdezték, mit néz annyira a gyerekeken, de a férfi elszaladt, majd idő elteltével visszajött megint nézni.
A felgyőiek is hasonlóra panaszkodnak. „Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a mai napon a skate parknál délután fél 4 körül egy idegen férfi próbálta zaklatni a fiatal lányokat! A lányok a fénykép alapján felismerték azt a személyt, aki a Csongrádi parkban leste a gyerekeket! Kerékpárral volt!” – figyelmeztetnek az egyik felgyői Facebook-csoportban.
Az ügyben megkerestük a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, amint válaszolnak, beszámolunk róla!