Site icon Cs3.hu

A polgármester már hónapokkal ezelőtt jóváhagyta a HMG és a Lajtha együttműködését

Szabó Zoltán Ferenc és a teljes szentesi képviselő-testület már márciusban jóváhagyta a Horváth Mihály Gimnázium és a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola együttműködését. Akkor mi lehet ez a nagy pálfordulás?!

A jelek szerint a DK-s V. Ferenc csak most parancsolta meg Szabónak, hogy támadni kell a szentesi iskolákat és pedagógusokat, hiszen a teljes testület a március 28-ai ülésen jóváhagyta, elfogadta az intézményi változásokat (13 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett). A város polgármesterének akkor nem voltak aggályai, szó nélkül ellátta kézjegyével a Tankerületi Központ kérelmét.

Hogy mi változott azóta? Annyi, hogy megjelent a képben V. Ferenc, a Demokratikus Koalíció embere, és kiadta az ukázt: támadni kell Szentest, és annak intézményeit, pedagógusait! Szabó pedig – ahogy eddig is – fejet hajtott, és elvégzi az utasítást. Az sem zavarja, hogy egyszer már ő maga írta alá, hagyta jóvá a kérelmet.

Hogy miért támadja a helyi baloldal ilyen nagy erőkkel a szentesieket, és miért egy budapesti iskolát részesítenek előnyben a helyi intézményekkel szemben, arra olvasónk kereste a választ. Három lehetséges okot sorolt fel:

  1. Kőkemény pénzeket osztanak vissza Szabónak és Vargának is, és most veszélyben van a mézescsupor.
  2. Ezek tényleg utálják Szentest és az ittenieket, és inkább egy budapestit szolgálnak (mondjuk ez ugye nem meglepő, mind a kettő Gyurcsányék embere, régóta a pesti szolgái).
  3. Valami óriási mocskosságra készülnek (vagy már csináltak is), amiről el kell terelni a figyelmet.
Exit mobile version