Site icon Cs3.hu

Farkas Sándor: Nem szűnik meg a drámatagozat, hanem egy régóta szükségszerű fejlesztés történik!

A tagozat továbbra is minden délelőtt ugyanúgy működik tovább, mint bármelyik másik tagozat a HMG-n belül. A gyerekek továbbra is emelt óraszámban tanulják a színházi alapismereteket, a drámát, és az irodalmat, a beszédtechnikát és a táncot is – szögezte le Farkas Sándor, térségünk országgyűlési képviselője a hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján.

A miniszterhelyettes elmondta, hogy soha nem látott, durva kampányt folytatott a helyi baloldal. „Bíztam benne, hogy ezek a lejáratások a választás után befejeződnek, de sajnos tévedtem” – fogalmazott Farkas Sándor. 

A képviselő kifejtette, hogy a gimnáziumi művészeti  képzés két részből áll. A nappali oktatás keretében a dráma tagozatra minden évben egy osztálynyi tanuló kerül beiskolázásra. A tagozat továbbra is minden délelőtt ugyanúgy működik tovább, mint bármelyik másik tagozat a HMG-n belül. A gyerekek továbbra is emelt óraszámban tanulják a színházi alapismereteket, a drámát, és az irodalmat, a beszédtechnikát és a táncot is.

Van egy délutáni “hallgatólagosan kötelezően választott” kiegészítő képzés, amit eddig a budapesti Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola biztosított, és amiért a tanulók tandíjat fizetnek. Erre az alapfokú művészeti oktatási képzésre a gimnáziumnak semmilyen ráhatása nem volt, ők csak egyetlen termet béreltek a gimnáziumban, az órákat ugyanúgy a gimnázium tanárai tartották. 

„Az utóbbi, tehát a délutáni képzés körül voltak az állandó szülői panaszok, mivel nem a megfelelő színvonalon, az órarend szerinti óraszámban, nem az előírt csoportlétszámban történt a képzés. Például a kötelező csoportbontás nélkül, a maximális 20 fő helyett rendszeresen 30 főnek tartották a képzést. Hosszan lehetne még sorolni a problémákat, szabálytalanságokat. A budapesti iskola nem igazán járult hozzá a szakmai munkához, hiszen a tankerület fizette  ki a tanárok drámapedagógiai képzését, az elvárható szakmai ellenőrzést sem valósították meg, az órákat nem látogatták” – mondta el a képviselő. 

A megoldás a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ döntése szerint az, hogy a délutáni képzést a budapesti szakiskola helyett átveszi a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola. Ezzel az összes óra meg lesz tartva, megfelelő csoportlétszámmal, a képzés teljes egészében helyben marad, ami előnyére válik a városnak, ráadásul a költségtérítés összege az eddigi 50 ezer forintról 20 ezer forint alá csökken.

A sajtótájékoztatón Farkas Sándor nyomatékosította, hogy az egész újjászervezésről Szentes polgármestere és képviselő testülete tudott, hiszen a 2024 évi március 28-i testületi ülésen döntöttek arról (13 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett), hogy a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola alapító okiratába bekerüljön a színész képzés, telephelyeként pedig a HMG.

„Felszólítjuk a baloldalt és Szentes vezetését, hogy hagyják abba a szentesi iskolák – HMG és a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola – lejáratását! Az iskolákban zajló átalakítások a diákok érdekeit szolgálják és szakmai alapokon nyugszanak. Kérjük a baloldalt, a város vezetését, hogy fejezzék be a felesleges riogatást és dezinformáció terjesztését és támogassák a drámatagozat fejlesztését” – hangzott el. 

Exit mobile version