Site icon Cs3.hu

Szentesen, Csongrádon, Mindszenten és Kisteleken is rendkívüli nyitvatartás lesz a választás hétvégéjén a kormányablakokban

Nyitva tart a legtöbb kormányablak az európai parlamenti és az önkormányzati választás hétvégéjén, június 8-án szombaton, valamint 9-én vasárnap.

Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség. Ugyanakkor új lakcímet csak június 7-én pénteken 10 óráig lehet bejelenteni, ezt követően hétfőig csak az elveszett lakcímkártya pótlására van lehetőség, a lakcímváltozás bejelentésére nincs.

A választás előtt kérjük, ellenőrizze okmányai érvényességét!

A rendkívüli hétvégi nyitvatartás célja, hogy minél többen élhessenek szavazati jogukkal, így azok se maradjanak ki a voksolásból, akik csak az utolsó pillanatban, akár a szavazás napján eszmélnek rá, hogy kulcsfontosságú okmányaik lejártak vagy elvesztek. A kormányablakok – néhány kivétellel – országszerte június 8-án, szombaton 8 és 16, a választás napján, vasárnap pedig 7 és 19 óra között tartanak nyitva.

Azt, aki június 7-én, pénteken 10 óráig bejelenti a lakcímét, már az új lakóhelyén veszi nyilvántartásba a Nemzeti Választási Iroda, így ott tud majd szavazni. Péntek 10 óra után egyáltalán nem lesz lehetőség új lakóhelyre bejelentkezni egészen hétfő reggelig.

A szavazáshoz a lakcímigazolvány mellett érvényes személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártya formátumú jogosítvány szükséges. A szavazóbiztosok az azonosításhoz elfogadják a lakcímet tartalmazó (régi) személyi igazolványt is. Ha a voksolás hétvégéjén valakinek semmilyen érvényes személyazonosító igazolványa sincs, a kormányablakban ideiglenes személyi igazolványt állítanak ki, amivel lehetséges a szavazás.

Mutatjuk a térségünk kormányablakainak a nyitvatartását:

Kormányablak – Szentes (6600, Szentes Kossuth tér 6.)

Kormányablak – Csongrád (6640, Csongrád Justh Gyula utca 2/B.)

Kormányablak – Mindszent (6630, Mindszent Köztársaság tér 4-6. földszint 23. ajtó.)

Kormányablak – Kistelek (6760, Kistelek Árpád utca 3.)

Kormányablak – Sándorfalva (6762, Sándorfalva Széchenyi u. 24/A.)

Exit mobile version