Belföld

Farkas Sándor: a kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős terület

A kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka erdővel, fával borított terület legyen – hangsúlyozta az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára pénteken a Csongrád-Csanád vármegyei Dócon.

Farkas Sándor a településen tartott faültetésen elmondta, a 2020-ban meghirdetett Településfásítási programban közel 1500, tízezernél kisebb lakosú település élt a pályázat adta lehetőséggel, és mintegy 46 ezer sorfát ültettek el. Ismertette, idén a kormány kétmilliárd forintot biztosít a programban, és év végéig 56 ezer darabra nő az elültetett fák száma.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a megváltozott meteorológiai viszonyok, a csapadék nélküli időszakok még inkább szükségessé teszik a fatelepítéseket. Hozzáfűzte: a településfásítások a sorfákról szólnak, amelyek árnyékot, jó levegőt, a település lakóinak kellemes környezetet biztosítanak.

Farkas Sándor kiemelte: a településfásítás mellett sikeresen működik az erdőtelepítés is, az elmúlt két és fél évben 46 ezer hektár erdőt telepítettek az országban. 

Magyarország kormánya azon dolgozik, hogy minél nagyobb területet erdősítsen, valamint a közparkokban, a közterületeken, az óvodák, az iskolák környezetében minél több olyan díszfa és haszonfa legyen ültetve, mindez a helyi lakosság életminőségét is javítja – hangsúlyozta az államtitkár.

Turda Gábor, Dóc polgármestere (független) elmondta: a fásítási programban huszonkét hárs- és kőrisfát kapott a település, amelyekkel Dóc további zöldítését el tudják érni, valamint pótolni tudnak kivágott fákat is.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Eljön a pillanat, amikor a magyar álláspont lesz többségben Ukrajnáról

cs3_szerk2

Hatósági intézkedéseket vezettek be Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt

cs3_szerk2

70 millióra büntette Kövér László a momentumosokat, és kitiltotta őket a Parlamentből

cs3_szerk2

Még mindig Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus Magyarországon

cs3_szerk2

Az elmúlt 35 év legnagyobb távhőfejlesztési programját indítja el a kormány

cs3_szerk2

Gyurcsány Ferenc: Magyar Péter tudatosan hazudik

cs3_szerk2

Farkas Sándor: a rendszerváltás utáni legnagyobb agrárfejlesztési program részesei vagyunk + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Ingyenes kutyaházakra pályázhatnak az állatvédő civil szervezetek

cs3_szerk2

Úgy megijedt egy DK-s képviselő a füstgyertyától, hogy megszavazta a Pride betiltását

cs3_szerk2