A közel 100 gyerkőc közül egy öt év alatti fiatal gyűjtötte a legtöbb csokitojást Felgyőn, ahol már 12. alkalommal húsvétoltak közösen.
A tojáskereső verseny elmaradhatatlan eseménye Felgyőn a húsvéti ünnepkörnek. Évről-évre nő azoknak a családoknak a száma, akik ezt a programot választják húsvét hétfő előtti vasárnapon. A korosztályok is megoszlanak, ennek megfelelően más-más helyszínen keresgélnek kicsik és nagyok.
A 12. alkalommal megrendezett vidám vasárnapi rendezvény szinte hozzátartozik ehhez az ünnepi hétvégéhez. A felgyői gyerekek mellett a környező településeken élők, de távolabbról és külföldről a rokonokhoz, barátokhoz hazalátogatók is részt vesznek a keresésben.
A Geda-Halom domb egy kivételesen jó helyszín, mivel a környéke is parkosított, így számtalan lehetőség adódik, hogy a tojásoknak megfelelő rejtekhelyet találjanak. A terebélyes bokrok és fenyők tövében 2000 darab tojást keresgélhettek az érdeklődők. A rutinos gyerkőcök már nagy kosarakkal érkeztek, de voltak, akik kupacokba gyűjtötték az összeszedett kifújt tojásokat. Két korosztályban keresgélhettek a gyerekek. A kisebbek az 5 év alattiak, míg a nagyobbak az e feletti korosztályba tartoztak. A közel 100 regisztrált gyerkőc közül a legtöbbet mégis egy öt év alatti kisgyerek gyűjtötte össze, szám szerint 65 darabot. Elképzelni is nehéz, mennyit kell szaladgálni azokon a piciny lábacskákon, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi tojást gyűjtsön össze egy apróság. A keresésben a szülők és családtagok nem segíthettek, csak nézőként voltak jelen. A népszerű rendezvény szervezője és rendezője az Aranyeső Baráti Kör.
„Mindig nagyon készülünk és izgulunk. Azt gondoljuk, hogy az a 2000 darab tojás nem kevés, de a gyerekek nagyon rutinosak és egyre gyorsabbak a keresésben. Mindig rácsodálkozunk, hogy milyen rövid idő alatt összeszedik a tojásokat, amit mi előtte 1-2 órán keresztül rejtettünk el. Valószínű az idei gyereklétszám alapján jövőre még több tojásra lesz szükségünk. Jó érzés volt látni a mosolygós arcokat. Talán jövőre szervezünk egy új kategóriát is, ahol a „legnagyobb gyerekeknek” is lesz lehetőségük a tojáskeresésre, de egyelőre ennél többet nem árulhatok el. Köszönjük mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a rendezvényünk sikeréhez” – mondta el a program egyik szervezője Szigligeti Ádám.
Az eredményhirdetésig sem unatkoztak a gyerekek. A húsvéti hagyományoknak megfelelően a rendezvény elhagyhatatlan részeként különböző méretű és fajtájú tojásokat díszíthettek és festhettek ki kézműves foglalkozás keretében. Akik a keresésben megszomjaztak és megéheztek, húsvéti uzsonnát, illetve, különféle ízesítésű kalácsokat és teát fogyaszthattak. A program részeként volt lehetőség lovaglásra is, melyen a lelkes gyerekek örömmel vettek részt. Az eredményhirdetés izgalmait mi sem bizonyította jobban, hogy már többen kiszemelték maguknak az ajándékokat. Minden regisztrált kisgyerek csokitojásokkal és egy általa az ajándékfalról választott játékkal térhetett haza. Az öröm határtalan volt és a program is, mint minden évben kiváló.